3073
2024.10.12.
18:00
Jegyek
3055
2024.10.12.
18:00
Jegyek
3064
2024.10.19.
17:00
Jegyek

Újabb magabiztos siker a fővárosban

2023. október. 10.

Második mérkőzését is szettveszteség nélkül nyerte meg a MÁV Előre Foxconn a férfi röplabda Extraligában. A fehérvári együttes ezúttal a MAFC-BME csapatát győzte le Budapesten.

Döcögősen indult a MÁV Előre első idegenbeli mérkőzése a 2023/2024-es szezonban. A MAFC az első szettben kifejezetten megnehezítette a tavalyi Extraliga ezüstérmes dolgát. Eleinte fej-fej mellett haladt a két csapat, majd 13-11-es hazai vezetésnél Dávid Zoltán vezetőedző időkérését követően megtáltosodott a fehérvári együttes. Először 14-16-ra fordított, majd 20-22-nél Redjo Koci életerős ütéseivel 20-24-re elhúzott. Az első felvonás végeredményét Pesti Marcell állította be egy finom mozdulattal. 

A vendég csapat ott kezdte a második szettet, ahol az elsőt abbahagyta, ellenálhatatlan játékkal hamar jelentős előnyt dolgozott ki. Ambrus Bence érkezett Eke Péter helyett a pályára, miután az eredményjelző már 1-6-ot mutatott. A MÁV Előre folyamatosan növelte előnyét, nyolcpontos hátránynál pedig a MAFC vezetőedzője, Pápai Péter megkavarta kártyáit, és felküldte cserejátékosait. A szettet végül a fehérváriak 16-25-ös eredménnyel húzták be. 

A harmadik felvonásban a MAFC megint erőre kapott, 8-8-ig tartotta a lépést a kék-fehér alakulattal. Bár sokáig úgy tűnt, a fehérvári csapat átvette az irányítást, 14-17-es állásnál a hazai együttes ismét újítani tudott, és 20-19-re fordított. A fővárosiak hirtelen jött lendülete nem zavarta meg a MÁV Előrét, a szett végén 22-21-től pontot sem veszítve, egy sistergős Redjo Koci ütéssel 22-25-ös eredménnyel zárták rövidre az összecsapást. 

Kellemetlen ellenfél a MAFC, így is készítettem fel a srácokat. Kértem, hogy pörögjenek fel a mérkőzésre, és vegyék komolyan. Igazunk volt, a második szettet leszámítva szoros párharcot vívtunk. Itt most nem egyéni teljesítményekre volt szükség, hanem arra, hogy csapatban jól működjünk. Büszke vagyok a fiúkra!” – nyilatkozta Dávid Zoltán, a MÁV Előre vezetőedzője. 

MAFC-BME – MÁV Előre Foxconn 0-3 (22-25, 16-25, 22-25)
Budapest, Pénzügyőr Sportcsarnok

MAFC-BME: Benkő, Tamási, Oláh, Reyes Altunaga, Kocsondi. Csere: Tepszis (liberó), Katona Á., Bandi, Benkő, Zeitler, Balogh, Sárik-Veress. Vezetőedző: Pápai Péter.

MÁV Előre Foxconn: Szabó, Koci, Eke, Janke, Tarnóczy, Pesti. Csere: Takács, Szentesi (liberók), Ambrus, Boa, Fazekas, Dileo, Sebestyén, Péter. Vezetőedző: Dávid Zoltán.


Történelmet írunk! A MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata először mutatkozik be az európai porondon. Várunk téged is a Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokban október 24-én 17:30-kor.

Szurkolj velünk! A mérkőzésre ingyenes szurkolói buszjáratokat indítunk. Ide kattintva jelentkezhetsz.

Ide kattintva vásárolhatsz jegyet!

Ez is érdekelhet

Horvátországban nyert a MÁV Előre Foxconn

A 2025-ös CEV Volleyball Challenge Cup keretein belül a MÁV Előre Foxconn férfi csapata Horvátországban kezdte meg a bajnokságot, ahol […]

CEV Challenge Cup 2025: Tatabányán lép pályára a MÁV Előre Foxconn

A MÁV Előre Foxconn idén is megméretteti magát a CEV Challenge Cup nemzetközi rőplabdakupán, melynek első hazai mérkőzésére ismét Tatabányán […]

A MÁV Előre Foxconn a Dág KSE és az UTE ellen lépett pályára

Október első hétvégéjén megkezdődött a legújabb szezon a MÁV Előre Foxconn csapatainak, akik a Dág KSE és az UTE játékosaival […]

Kezdi a szezont a MÁV Előre Foxconn

Október első hétvégéjén a MÁV Előre SC számára is elstartol a 2024/25-ös Extraliga. Elsőként a lányok lépnek majd pályára Budapesten, […]
crossmenuchevron-down