3073
2024.10.12.
18:00
Jegyek
3055
2024.10.12.
18:00
Jegyek
3064
2024.10.19.
17:00
Jegyek

Új idény, új lehetőségek 

2023. szeptember. 1.

A férfihez hasonlóan a MÁV Előre SC-Foxconn női röplabdacsapata is augusztus eleje óta készül az új idényre. A gárda vezetőedzője, a lengyel Lukasz Przybylak lelkesen és elszántan készíti fel együttesét a hamarosan induló összecsapásokra. 

A tavalyi Extraliga szezonban újoncnak számító csapat összetétele jelentős átalakuláson esett át a nyár során. Sokan távoztak, de a keret fejlesztése érdekében a régiek mellett sok újonnan érkezett tehetség is erősíti már a fehérváriakat, köztük az Európa-Liga-győztes Király-Tálas Zsuzsanna és Pallag Ágnes. A lányok edzések és csapatépítő programok keretein belül igyekeznek teljes egységgé kovácsolódni. 

„Az augusztusi felkészülést arra szántuk a lányokkal, hogy egy stabil alapot tudjunk létrehozni egyénileg és az egységen belül is, amely a szezon során biztosítja majd a lelkes, nagy potenciállal rendelkező fiatalok számára a folyamatos előrelépés lehetőségét. A fejlődést érthetjük mind a technika, mind a terhelés, kondíció, mind pedig a labdával való érintkezés szempontjából. Egy biztos, hogy a 2023/24-es szezon nagy bizakodásra ad okot, ugyanis újabb hat hét kemény munka következik immár a teljes MÁV Előrés kerettel, aminek célja főleg a játékrendszerünk fejlesztése lesz. Most első körben a csapatmunkára fektetjük a hangsúlyt, hogy minden játékos pontosan ismerje és teljesítse is feladatát.” - nyilatkozta Lukasz Przybylak vezetőedző. 

„Az előző idényben mindössze pár hetet dolgoztam együtt a játékosokkal, így bizonyos szempontból mindegyikük új számomra. Az első benyomás pozitív volt, hamar megtaláltuk az összhangot, így nagy reményeket fűzök hozzájuk. A játékosok szorgalmasak, sokat edzenek, mindegyikük minden helyzetben a legjobb formáját próbálja nyújtani. Jelenleg még korainak tartom, hogy a szezonról, vagy a nyitó mérkőzésekről beszéljünk, de azt elmondhatom, azon dolgozom, hogy a lányok a segítségemmel ki tudják hozni önmagukból a maximumot, és ezáltal a teljesítményük győzelemhez vezessen a meccseken.” - folytatta a lengyel edző. 

A MÁV Előre SC-Foxconn egy edzőmérkőzésen már túl van, hiszen nemrég a Diósgyőrt fogadta hazai pályán, ma, azaz péntek este hét órától pedig az UTE vendége lesz a fővárosban.

Sose hátra, csak előre, bajnok lesz a MÁV Előre!

Ez is érdekelhet

Horvátországban nyert a MÁV Előre Foxconn

A 2025-ös CEV Volleyball Challenge Cup keretein belül a MÁV Előre Foxconn férfi csapata Horvátországban kezdte meg a bajnokságot, ahol […]

CEV Challenge Cup 2025: Tatabányán lép pályára a MÁV Előre Foxconn

A MÁV Előre Foxconn idén is megméretteti magát a CEV Challenge Cup nemzetközi rőplabdakupán, melynek első hazai mérkőzésére ismét Tatabányán […]

A MÁV Előre Foxconn a Dág KSE és az UTE ellen lépett pályára

Október első hétvégéjén megkezdődött a legújabb szezon a MÁV Előre Foxconn csapatainak, akik a Dág KSE és az UTE játékosaival […]

Kezdi a szezont a MÁV Előre Foxconn

Október első hétvégéjén a MÁV Előre SC számára is elstartol a 2024/25-ös Extraliga. Elsőként a lányok lépnek majd pályára Budapesten, […]
crossmenuchevron-down