Toborzó a Felsővárosiban

2026. február. 26.

A Felsővárosi Általános Iskolában kiemelt sportág a röplabda, mellyel már alsó tagozat második osztályától kezdve megismerkedhetnek a tanulók.

Ügyességi csapatjátékként komoly személyiségformáló és közösségépítő szerepe van, emellett biztosítja a mindennapos, játékos, egészségfejlesztő testmozgást. Az iskola tanulói számos diákolimpiai sikerrel büszkélkedhetnek, céljuk pedig a sportág megszerettetése, valamint a magasabb szinten, versenyszerűen történő űzése.

Klubunk ennek megfelelően röplabdát népszerűsítő toborzót tartott az intézményben, ahol Horváth Virág, Duduka Ingrid és Nagy Róbert tartanak az egyesületnek edzéseket.

A férfi csapatból Kecskeméti Bálint, Szentesi Bálint, Varga Péter, Szávai Károly vettek részt az eseményen, ahol másodiktól ötödik osztályokig egy-egy tanórát voltak a gyerekekkel. Többek között ügyességi sorversenyt tartottak, ezen kívül pedig súlypont emelkedési versennyel is színesítették a programot. Itt lehetett versenyezni a felnőtt játékosok érintő magasságával, amelyek a háttérben voltak kifüggesztve. A gyerekek játszhattak a csapatot képviselő játékosokkal, és a foglalkozás zárásaként ajándékokat is kaptak.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]

„Amikor idejöttem, nem is terveztem, hogy ilyen sokáig maradok” – Pesti Marcell újra légiósnak áll

Kevés olyan búcsú van egy sportoló életében, amely egyszerre szól a lezárásról és egy új kezdet izgalmáról. Pesti Marcell számára […]

„Most nyílik ki igazán előttem a világ” – Szabó Vilmos a világ legerősebb bajnokságába igazol

Kevés nagyobb elismerése van egy klub munkájának annál, mint amikor a játékosai magasabb szintre lépnek. A nyártól új fejezet kezdődik […]

Az amatőrök is szezont zártak

Kiemelt vidéki sportegyesületként klubunk a Nemzeti Sportfejlesztési- és Módszertani Intézet jóvoltából adott otthont az Amatőr Bajnokság küzdelmeinek, melyet a Sportoló […]
crossmenuchevron-down