3064
2025.12.10.
18:00
Jegyek

Tiber Lászlót köszöntötte a MÁV Előre SC 

2024. szeptember. 3.

A székesfehérvári labdarúgás legendája, a MÁV Előre egykori játékosa augusztus 30-án töltötte be 75. életévét. A kerek évforduló alkalmából kérdeztük a klubnál eltöltött időszakáról, legszebb emlékeiről. 

Tiber László neve minden székesfehérvári és futballszerető számára ismerősen cseng. 1968-1971 között futballozott a MÁV Előre színeiben, megfordult a Budapest Honvédnál is, majd visszatért Székesfehérvárra és 1982-ig a Videoton SC csapatát erősítette. Két alkalommal viselhette a magyar címeres mezt, amelyet maximálisan meg is hálált, hiszen kétszer is bevette az ellenfél kapuját a Finnország és az NDK elleni válogatott mérkőzéseken. 

— Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatai a MÁV Előrénél eltöltött időszakból? 

— Nehéz lenne csak egy momentumot kiemelni, hiszen nagyon jó időszakom volt a MÁV Előrénél. A legbüszkébb talán az NB II-es bajnoki címünkre vagyok, amikor 1968-ban feljutottunk az NB I B osztályába (hiszen akkor még olyan bajnokság is volt). Ezenkívül, amikor még a megyei első osztályban játszottam és 17 gólt szereztem mindössze 18 évesen, a sikeres szezon után több NB I-es csapattól kaptam megkeresést. 

— Azóta elég sok változás történt az egyesületnél. Követi még a klub életét, eredményeit?

— Természetesen! Nagy büszkeséggel tölt el, hogy Székesfehérvár egy ilyen nagy múltú klubbal rendelkezik, mint a MÁV Előre. A felnőtt női és férfi röplabdamérkőzéseknek rendszeres látogatója vagyok, de igyekszem a többi szakosztály történéseit is követni. 

— Mai napig meghatározó része a sport az életének. Mi adja a töretlen motivációt? 

— Ez így van, aktív részese vagyok a székesfehérvári sportéletnek. A Videotonnál óvodai programban veszek részt, de sérült gyerekekkel is foglalkozom. A fiatalokkal való közös munka adja a motivációt minden egyes alkalommal. Két évvel ezelőtt még a Videoton Öregfiúk csapatában futballoztam, sajnos egészségügyi okok miatt ma már csak a háttérből segítem a csapatot. 

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Redjo Koci távozik

A MÁV Előre Foxconn férfi röplabda csapatának kapitánya közös megegyezéssel távozik a klubtól. A gárdát 2022 óta erősítő 31 esztendős […]

Az első meccs kipipálva

Szűk három napon belül másodjára találkozott a TFSE és csapatunk, ezúttal a férfi röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjének első összecsapásán. Akárcsak […]

Utánpótlás 11.19.-11.30. - Feljutottak a Kékek

Ezen a hétvégén is a korábbiakhoz képest némiképp kevesebb mérkőzés, ám annál nagyobb sikerek övezték utánpótlás együtteseink útját Az U13-as […]

Érvényesítve a papírformát

Egy perccel tartott hosszabban, mint egy óra a TippmixPro Férfi NB I Extraliga alapszakaszának szombati összecsapása, amelyben csapatunk idei negyedik […]
crossmenuchevron-down