Szombaton két Extraliga mérkőzésnek is otthont ad a MÁV Előre Volleyball Center

2025. április. 16.

Április 19-én a MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapatát is új kihívás várja. Míg a lányok az UTE csapatával folytatják a harcot a bajnokság ötödik helyéért, addig a fiúk a GreenPlan-VRCK játékosaival találkoznak újra az elődöntő keretében.

A hét elején mind női, mind férfi sportolóink idegenben léptek pályára, mérkőzéseik pedig változatos eredményekkel zárultak. Először a lányok találkoztak az UTE egyesületével, s bár szép játékot láthattunk csapatunktól, az ötödik helyért folytatott küzdelem első találkozója alkalmával a budapestieknek sikerült átvenniük a vezetést. Ezzel szemben a fiúk Kazincbarcikán is remekül teljesítettek a VRCK csapatával szemben, megszerezve második 3-0-ás győzelmüket az Extraliga elődöntőben.

Akár egyenlítésről, akár a végső győzelemről legyen szó, a szombati nap garantáltan izgalmas pillanatokat tartogat majd számunkra. Csapatainkban ugyanis tombol a küzdőszellem, a hazai pálya előnye pedig remek lehetőséget biztosít számukra egy előnyös végkimenetelhez.

Bízunk benne, hogy minél többen csatlakozni tudtok hozzánk szombaton a MÁV Előre Volleyball Centerben, hogy együtt támogassuk játékosainkat a győzelemhez vezető úton. Az izgalmas esemény alkalmából pedig ezúttal egy jegy árával mindkét mérkőzésen részt tudtok venni. Találkozzunk szombaton Székesfehérváron!

 

JEGYEKÉRT KATT IDE!

 

MENETREND

Mérkőzések időpontja: 2025. április 19.

  • Női mérkőzés kezdete: 16:00 óra
  • Férfi mérkőzés kezdete: 19:00 óra

Mérkőzés helyszíne: MÁV Előre Volleyball Center

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Ötödik helyen zárt a MÁV Előre Kék az U12-es másodosztály bajnokságának döntőjében

Június 7-én került sor a leány röplabda U12-es másodosztály országos döntőjére, ahol hat kiváló csapat mérhette össze tudását és erejét. […]

Barátságos tornán fogadta U13-as korosztályuk a szerb Volleyball Club KI 0230 csapatát

Június 8-án különleges eseménynek adott otthont a MÁV Előre Volleyball Center: barátságos tornán láttuk vendégül a szerbiai Volleyball Club KI […]

Pallag Ágnes, Linda Andersson és Tóth-Bodovics Hanna is új csapatban kezdi a következő szezont.

Női röplabdacsapatunk további meghatározó játékosoktól búcsúzik, akik a 2025/26-os idény kihívásainak már nem a MÁV Előre Foxconnál vágnak neki. Ági, […]

További játékosok búcsúznak a MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapatától.

A következő szezonban három másik sportolónk életében is új fejezet veszi kezdetét: 2025/26-ban Lavinia Maiorano, Josipa Markovic és Agata Michalevicz […]
crossmenuchevron-down