Szettet raboltunk az UTE ellen
Négy szettben alulmaradt a MÁV Előre SC-ST Solar az UTE-val szemben, a női röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A 3-1-re elvesztett székesfehérvári találkozón a harmadik játszmát meg tudta nyerni a házigazda.
Az UTE vett eredményesebb rajtot és az első hazai időkérésnél már 4-0-ra vezetett. A következő percekben felzárkózott, sőt 5-5-nél egyenlített is a MÁV. 8-7-nél átvette a vezetést Nagy Fanni csapata. Ezután viszont rákapcsoltak a vendégek és a hazai hibákat is kihasználva, 15-9-re hatpontos fórt kovácsoltak maguknak. 18-10-es fővárosi előny után már eldőltek a lényegi kérdések, végül 25-15-re nyert az UTE.
A második szettben jobban tartotta magát a MÁV és hiába vezetett 4-1-re az UTE, 10-8-nál és 15-14-nél is a házigazda állt győzelemre. Ezt követően rákapcsoltak a lila-fehérek és nem csak fordítottak, 25-16-ra meg is nyerték a játszmát. 0-2
Remekül nyitotta a harmadik játékrészt a MÁV, amely 10-3-nál már tetemesnek mondható hét ponttal vezetett. A lendület nem hagyott alább később sem, 16-5-nél továbbra is nagy előnyben voltak Vajda Beátáék. Utóbbi játékos nevéhez fűződött a szett lezárása is, 25-14-nél. Szépített a MÁV. 1-2
A negyedik játszma 4-2-es Loki meneteléssel kezdődött, 6-6-nál azonban már döntetlent mutatott az eredményjelző, 10-7-nél pedig az UTE volt kényelmesebb helyzetben. 17-13-nál négy volt a fór és ismét egyre meggyőzőbbé vált Horváth András csapatának játéka. A játszmát 25-15-re hozták a fővárosiak, a kupacsata első felvonását pedig 3-1-re nyerték.
Női Magyar Kupa nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
MÁV Előre SC-ST Solar — UTE 1-3 (-15, -16, 14, -15)
Székesfehérvár, 80 néző. Vezette: Dr. Árpás, Bátkai-Katona.
MÁV: Karnitskaya 15, Tóth 4, Csabai 6, Szabó 3, Dolotova, Vajda 20. Csere: Kovács, Borostyán (liberók), Alishanova 3., Kiss. Vezetőedző: Nagy Fanni.
UTE: Kilyénfalvi 8, Hiruela 12, Ambrosio 16, Boskó 3, Tarin 18, Manninger 11. Csere: Dömsödi (liberó), Németh 1, Del Rio, Goodwin, Sziládi, Stojanovic. Vezetőedző: Horváth András.
Nagy Fanni vezetőedző: „Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez! Túl lassan vettük fel a mérkőzés ritmusát, az első szettben rá sem ismertem a lányokra. Kis változtatás és fejmosás után elkezdtünk úgy játszani, ahogy tudunk. Ez ma egy szettre volt elég. Nincs semmi veszve, készülünk az újpesti visszavágójára.”