3064
2025.02.18.
18:00
Jegyek
212
2025.02.18.
20:00
Jegyek
3064
2025.02.22.
19:00
Jegyek

Székesfehérváron sem bírt a Kaposvárral a MÁV Előre női csapata

2023. április. 13.

Ismét 3-0-ra alulmaradt a MÁV Előre SC-ST Solar a KNRC-vel szemben, a női röplabda Extraliga 5-8. helyért zajló párharcának 2. mérkőzésén. A fehérvári kispadon hazai közönség előtt is debütált az új vezetőedző, a lengyel Lukasz Przybylak.

Dominált az első szettben a Kaposvár, amit mutat az 5-0-s kezdés is. A MÁV Előre csak a lépést tudta tartani a folytatásban, közel férkőzni nem sikerült a somogyiakhoz. 14-9-es vendég előny után 25-16-ra hozta a játszmát Vincent Lacombe csapata. 0-1

A második szettben is jól kapták el a fonalat Szedmák Rékáék, 4-1-gyel nyitottak. Azonban nem engedte el ellenfelét a házigazda, 4-4-nél egyenlített. 13-10-nél megint a KNRC vezetett három ponttal, időt is kért a hazai gárda. 19-18-nál egy pontra megközelítették Kovács Evelinék a vendégeket, egalizálni ugyanakkor nem sikerült. A hajrában ismét nőtt a különbség, 25-19-re nyert a KNRC. 0-2

A harmadik játszmában 3-2-nél a MÁV vezetett, de 13-4-nél ismét a vendégek álltak jobban, ráadásul megnyugtatónak tűnő előnnyel. A hátralévő részben ebből nem is engedett a Kaposvár és végül tíz ponttal, 25-15-re behúzta a játékrészt, 3-0-s sikert aratva. 

A KNRC 2-0-ra vezet összesítésben a MÁV Előre SC-ST Solar ellen az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban. Folytatás hétfőn, Kaposváron, a harmadik mérkőzésen.

Női röplabda Extraliga, 5-8. helyért, 2. mérkőzés
MÁV Előre SC-ST Solar — KNRC 0-3 (-16, -19, -15)
Székesfehérvár, 105 néző. Vezette: Sík, Szarka.
MÁV: Gilfillan 4, Dvoracek 11, Tóth 6, Szabó 5, Dolotova, Ertz 7. Csere: Kovács (liberó), Csabai 1, Narancic, Borostyán, Szilágyi. Vezetőedző: Lukasz Przybylak.
KNRC: Godó 9, De Andrade 1, Szedmák 10, Ubavic 18, Bodovics 4, Gyimes 12. Csere: Radnai Lili 3. (liberó), Radnai Luca, Hegyi, Renko. Vezetőedző: Vincent Lacombe.

Lukasz Przybylak: „A Kaposvár erösebb volt nálunk, mi túl sok hibát vétettünk. Mindig futottunk az eredmény után, ezért sem tudtuk irányítáni a játékot. Jobban és leginkább egységes csapatként kell játszanunk a jövőben.”

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

A lányoknak elképesztő csatával vette kezdetét a negyeddöntő

Február 13-án a lányoknak hivatalosan is megkezdődött az Extraliga negyeddöntő, ahol ezúttal a FATUM Nyíregyháza lesz az ellenfelük az elkövetkező […]

Fiatal tehetségeink házi bajnokságon mutathatták meg tudásukat

Február 9-én egyesületünk házi bajnokságot rendezett a Csarnokban, ahol U11 és U13 korosztályú játékosaink kaptak lehetőséget a pályán való megmérettetésre. […]

Pénteken újabb meccsre készülhetnek a fiúk

A Dág KSE elleni 3-0-ás győzelmüket követően a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapatának nem jut sok idő a pihenésre. Február […]

MÁV Előre Foxconn - Dág KSE: 3-0

Folytatva az Extraliga kihívásait, február 12-én a MÁV Előre Foxconn fiai a Dág KSE csapatát fogadták Székesfehérváron. A hazai pályán […]
crossmenuchevron-down