Sajtótájékoztatót tartott a MÁV Előre Foxconn

2024. augusztus. 7.

Összesen hat igazolással és új stábtagokkal készül a MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapata a 2024/25-ös szezonra – jelentette be a klub vezetősége szerdán, a Mercure Hotel Magyar Király szállodában tartott sajtótájékoztatón.

Az idén 115. jubileumát ünneplő székesfehérvári klub férfi együttese tavaly az Extraligában sorozatban másodszor szerzett ezüstérmet, míg a nemzetközi porondon debütálva a Challenge Kupában a nyolcaddöntőig menetelt. A női alakulat nagy csatában a negyedik helyen végzett az első osztályban.

Az eredményekkel kapcsolatban a sajtótájékoztatón Székesfehérvár városvezetésének képviseletében résztvevő Mészáros Attila alpolgármester elismerésének adott hangot az esemény elején. 

Szeretném megköszönni Tálos Péter elnök úrnak és szakmai stábjának azt, hogy ma a MÁV Előréről beszélhetünk, és így beszélhetünk róla. Székesfehérvár legnagyobb múltú klubjáról van szó, amely újra régi fényében tündököl. Tavaly mind a férfi, mind a női röplabda csapat esetében komoly eredmények születtek, valamint az utánpótlás is nagyon szép számokat produkál mennyiségben és minőségben is” – fogalmazott.

Mészáros Attila gratulált továbbá a klub Sóstói Ipari Parkban épülő, 3300 négyzetméteres komplexumához, amely a várakozások szerint ősz végére készül el. A komplexum három részre lesz osztva. Kialakításra kerül benne egy Extraligás versenypálya, egy utánpótlás centerpálya konditeremmel, illetve három fedett strandröplabda pálya. 

A MÁV Előre SC épülő, új röplabdakomplexumáról dr. Tálos Péter klubelnök elmondta, ma nincs realitása annak, hogy egy sportegyesület milliárdokból saját tulajdonú csarnokot építsen, viszont egy meglehetősen jó megoldást találtak arra, hogy új otthont teremtsenek felnőtt és utánpótlás játékosaiknak.

Egy helyi vállalkozással hosszú távú használati megállapodást kötöttünk. Tudomásom szerint a röplabda pályák mellett Magyarországon egyedülálló módon lesz az épületen belül három strandröplabda pálya is. Ezzel meg tudjuk valósítani azt a régóta kitűzött szakmai célunkat, hogy miközben az utánpótlás megkapja a teremröplabda képzést, ezzel párhuzamosan egész évben tudjon strandröplabda képzésben is részesülni” – fejtette ki. 

Amint elkészül, a komplexumban kialakított centerpálya ad majd otthon a MÁV Előre Foxconn női és férfi csapatának hazai Extraliga és Magyar Kupa mérkőzéseinek. Mindkét együttes némi keretátalakítással, magas elvárásokkal vág neki a szezonnak.

Lukasz Przybylak vezetőedző keretéből a nyáron távozott Jessica Ventura, Massiel Matos Duran, Tarr Hajnalka és Vacsi Evelin (visszavonult), míg Omar Pelillo legénysége Ambrus Bencétől, Boa Szabolcstól, Christian Janke-től és Tomas Dileótól búcsúzott el.

Az idén már a női és férfi Challenge Kupa küzdelmeire is készülő MÁV Előre Foxconn a nyáron három-három játékossal erősítette meg a két keretet. 

Tálos Péter elmondta, hogy a női és férfi csapatokat illetően nagy célokkal vágnak neki a következő idénynek. A klub legfőbb célja, hogy megszerezze első aranyérmét a férfi Extraligában. A női bajnokság nagyon erős és sok kiélezett csata vár a hölgyekre, de mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a lehető legjobb helyezést érjék el. 

A női együtteshez Sziládi Viktória (nyitásfogadó négyes ütő), Tóth-Bodovics Hanna (center) és a holland Lavinia Maiorano (átló) csatlakozott. A stábhoz a szerb Sztojan Radulovics érkezett másodedzőként. 

Örülök az új igazolásoknak, biztos vagyok benne, hogy tudják majd segíteni a csapatot. Sajnos egyik kiválóságunk, Maia Dvoracek fáradásos csonttörést szenvedett, reméljük, hogy minél hamarabb visszatér a csapathoz. A felkészülést már elkezdtük a következő szezonra, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lehető legjobb formában vágjunk neki a bajnokságnak” – emelte ki Lukasz Przybylak.

A férfiaknál az argentin Karim Slaibe (center) és az albán Redi Bakiri (nyitásfogadó négyes ütő) mellett Bandi Bernát (feladó) leigazolását jelentette be a klub. Omar Pelillo edzői csapata a montenegrói Alekszandar Milivojevics másodedzővel, valamint a Fehér Iván helyére érkező argentin Facundo Villalaobos erőnléti edzővel egészült ki. 

Minden adott ahhoz, hogy a lehető legjobb formánkban vágjunk neki az előttünk álló szezonnak. A csapatban nagyon jó a kohézió, azon fogunk dolgozni, hogy ez a pályán is megmutatkozzon. Természetesen fő célunk továbbra is a bajnoki arany megszerzése, és mindent el fogunk követni, hogy valóra váltsuk álmainkat” – mondta el Omar Pelillo, akinek a klub a tavalyi Extraliga-döntőt követően hosszabbította meg szerződését.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down