Rangadót nyertünk Barcikán

2026. március. 6.

A TippmixPro Férfi Extraliga alapszakaszának csütörtöki játéknapján, Kazincbarcikán lépett pályára csapatunk. A tabella harmadik helyén tanyázó Vegyész RC legénysége igazán nem tudott megszorítani bennünket, simán nyertük az összecsapást.

Sűrű napokat élnek meg játékosaink, hiszen a keddi hazai DEAC elleni győzelem után hosszabb utazás következett Borsodba, hogy aztán majd vasárnap ennek a párosításnak a visszavágóját is lejátsszuk a Vegyész RC Kazincbarcikával.

Az első szettben nehezen lendültünk bele, de Ivan Zvicer zsinórban három pontot tett a közösbe, és ez kellő lökést adott ahhoz, hogy a folytatásban előbb négy-ötpontos lett a vezetésünk, majd még rátettek a fiúk egy lapáttal, és Zvicer ászát követően már kilenc lett a különbség, 5:14. A továbbiakban sem nehezítette meg a vendéglátó a dolgunkat, fokozatosan haladtunk a részsiker felé, amelyet végül Aleksandar Ljaftov labdája realizált.

A második játszmában 8:8-ig váltott vezetéssel, szorosan alakult az állás, majd egymás után nyolc pont került a nevünk mögé, és ez lényegében el is döntötte a szettet. A Barcika a játékrész végén lehorgonyzott 15 pontnál, azaz fölényesen hoztuk ezt az etapot, a hajrában elsősorban Ambrus Bence és Ljaftov jóvoltából.

A harmadik felvonásban csupán az első labdamenetekben tartották velünk a lépést a hazaiak, aztán négy-öt ponttal távolabb kerül tőlünk ellenfelünk, 5:9. Majd Péter Benedek pontos labdája felhozta az övéit egyre (9:10), és ettől kedve megint szorosabbá vált a csata. Ezután Kecskeméti Bálint, Zvicer és Varga Péter tettek arról, hogy újfent biztosabb legyen a vezetésünk. Nem engedte azonban a VRC, hogy idejekorán lezárjuk a párharcot, Cziczlavicz Dávid révén közel került az egyenlítés is, 13:14. Egészen a hajrá kezdetéig rendkívül kiélezett volt a meccs, ám a lehető legjobbkor lépett rá a gázra Varga Péter, aki több fontos ponttal járul hozzá ahhoz, hogy végül 66 perc alatt befejeződjön a találkozó.

Együttesünk 21 győztes mérkőzés után a tabella élén állva várhatja a vasárnap 19 órakor, a MÁV Előre Volleyball Centerben kezdődő visszavágót.

Vegyész RC Kazincbarcika – MÁV Előre Foxconn 0:3 (-17, -15, -20)
Kazincbarcika, Don Bosco Sportközpont, 130 néző
Vezette: Adler László, Elsik István András.
Vegyész RC Kazincbarcika: Garan 3, Milev 9, Lescay 13, Péter B. 4, Csiczlavicz 4, Gniecki 4. Csere: Fecske, Árva (liberók), Kiss M., Török. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
MÁV Előre Foxconn: Szabó V. 4, Ambrus 7, Zvicer 16, Pesti 4, Luna Slaibe 6, Ljaftov 8. Csere: Takács M. (liberó), Kecskeméti 3, Varga P. 4. Vezetőedző: Omar Pelillo.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

„Amikor idejöttem, nem is terveztem, hogy ilyen sokáig maradok” – Pesti Marcell újra légiósnak áll

Kevés olyan búcsú van egy sportoló életében, amely egyszerre szól a lezárásról és egy új kezdet izgalmáról. Pesti Marcell számára […]

„Most nyílik ki igazán előttem a világ” – Szabó Vilmos a világ legerősebb bajnokságába igazol

Kevés nagyobb elismerése van egy klub munkájának annál, mint amikor a játékosai magasabb szintre lépnek. A nyártól új fejezet kezdődik […]

Az amatőrök is szezont zártak

Kiemelt vidéki sportegyesületként klubunk a Nemzeti Sportfejlesztési- és Módszertani Intézet jóvoltából adott otthont az Amatőr Bajnokság küzdelmeinek, melyet a Sportoló […]

Hátország - Bronzérmesek a fiúk - 06.06.-06.07.

A helyosztókat rendezték a mögöttünk hagyott hétvégén a korosztályos bajnokságokban. Vasárnap eldőlt, hogy az I. osztályban szereplő lányok az 5. […]
crossmenuchevron-down