Péter Arnold és Tamási Benedek gondolatai az új akadémiai programról

2024. július. 23.

A MÁV Előre SC páratlan akadémiai programot indított az utánpótláskorú röplabdázók számára a 2023/24-es szezonban. A program első két résztvevője, Péter Arnold és Tamási Benedek mesélt a kezdeti tapasztalatokról. 

– Mikor kerültél a MÁV Előréhez?

Péter Arnold: 2023 nyarán igazoltam a klubhoz, és külön öröm számomra, hogy már az első szezonban a felnőtt csapattal edzhettem. 

Tamási Benedek: Ez volt az első szezonom a MÁV Előre színeiben, ahova nagy reményekkel érkeztem. Hatalmas motiváció számomra, hogy egy nagyon erős első osztályú felnőtt csapattal rendelkező klub utánpótlás csapatában játszhatok. 

– Mesélj kicsit az első benyomásokról. 

– T.B.: Először is, a klubnak köszönhetem, hogy egy neves gimnáziumban sikerült folytatnom a tanulmányaimat. Örülök, hogy jól alakult az iskolaváltás. Jól érzem magam az U17-es csapatban, mindenki nagyon támogató, így könnyen ment a beilleszkedés. A hétköznapokban néha hiányzik a családom, de van egy “pótapukánk”, akihez bármikor fordulhatunk segítségért.

– Miből áll a klub akadémiai programja?

– P.A.: A mindennapos edzésekhez jó körülményeket biztosít az egyesület, ami meg is látszott az eredményeken, hiszen az U17-es és az U20-as bajnokságban is bejutottunk a döntőbe. A kollégiumi élet néha megterhelő tud lenni, de az egyesület mindenben támogat, hogy a lehető legjobb formámat tudjam nyújtani. A kiváló körülmények mellett a megfelelő étkezésben is segítenek. 

– T.B.: A kollégiumban külön szobát kaptunk Péter Arnolddal és sportolóként mentesülünk a kollégiumi különórák alól, hogy a tanulmányaink mellett az edzésmunkát is rendesen el tudjuk végezni. Ezenkívül, minden adott, hogy maximálisan a röplabdára koncentrálhassunk. Hatalmas öröm volt számomra, hogy már az első évben bajnoki címet nyertünk a MÁV Előrével. 

Fotó: MRSZ

– Milyen célokat tűztél ki a következő szezonra? 

– P.A.: Nagyon sokat tanultam a felnőtt játékosoktól, jövőre szeretnék még aktívabb tagja lenni a csapatnak. Ezenkívül, természetesen újra bajnoki döntőt játszani és aranyérmet szerezni. 

T.B.: Az akadémiai programunk bővülni fog és több szakemberrel tudunk majd együtt dolgozni, hogy a maximumot hozhassuk ki magunkból. Szeretnék ismét bajnoki címet ünnepelni és remélem, hogy lesz lehetőségem bemutatkozni a felnőtt csapatban is. 

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down