Ötből öt: következő győzelmét is megszerezte a MÁV Előre Foxconn

2024. november. 2.

November első hétvégéjén a Greenplan-VRCK csapatával néztek szembe a fiúk Kazincbarcikán.

17:00-kor újabb idegenben játszott mérkőzésüket kezdték meg játékosaink a 2024/25-ös Extraliga bajnokság keretében. Az első szett során magabiztos kezdéssel gyorsan magukhoz is ragadták az irányítást, s hamar jelentős előnyre tettek szert. Ugyan az ellenfél is ügyesen reagált a lendületes játékra, s maguk is számos pontot begyűjtöttek, ez nem volt elég ahhoz, hogy utolérjenek minket. Végezetül így 25-20 arányban a MÁV Előre szerezte meg az első pontot.

A második játékrészt fej-fej mellett kezdtük, ahol mindkét csapat feszített tempót diktált. Azonban ez sem tartott sokáig, s összeszedett játékunknak köszönhetően hamarosan ismét mi vettük át a vezetést. Az ellenfél próbálkozásait dinamikánk felborítására higgadtsággal kezeltük, s a Greenplan-VRCK kitörési kísérletei terméketlennek bizonyultak. Bár szorosabb végeredménnyel zárult a menet, 25-21-re így is sikerült elhalásznunk a második pontot is.

A harmadik játszmában már egyértelműen megmutatkozott a különbség a két csapat lendülete között, s taktikai fölényünknek, precízen kivitelezett támadásinknak és stabil védekezésünknek köszönhetően végig uraltuk a pályát. Dominanciánk a pontok különbségén is egyértelműen megmutatkozott, melyet tovább nyomatékosított, hogy meccslabdákat 24-17-es állásnál szereztük meg. Ezt a lehetőséget pedig a fiúk ki is használták, megszerezve a meccs harmadik pontját is. Végezetül így 3-0 eredménnyel ismét a MÁV Előre Foxconn diadalmaskodott, veretlenül haladva tovább a bajnokságban.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]

„Amikor idejöttem, nem is terveztem, hogy ilyen sokáig maradok” – Pesti Marcell újra légiósnak áll

Kevés olyan búcsú van egy sportoló életében, amely egyszerre szól a lezárásról és egy új kezdet izgalmáról. Pesti Marcell számára […]

„Most nyílik ki igazán előttem a világ” – Szabó Vilmos a világ legerősebb bajnokságába igazol

Kevés nagyobb elismerése van egy klub munkájának annál, mint amikor a játékosai magasabb szintre lépnek. A nyártól új fejezet kezdődik […]

Az amatőrök is szezont zártak

Kiemelt vidéki sportegyesületként klubunk a Nemzeti Sportfejlesztési- és Módszertani Intézet jóvoltából adott otthont az Amatőr Bajnokság küzdelmeinek, melyet a Sportoló […]
crossmenuchevron-down