Női csapatunk is megmutatta átütő erejét
Győzelemmel kezdte az idei szezont a MÁV Előre Foxconn a női röplabda NBI. Extraligában. Lukasz Przybylak együttese hazai pályán, fordulatos mérkőzésen múlta felül az UTE csapatát.
Magabiztosan kezdtek a fehérvári hölgyek a VOK Sportcsarnokban. A 2023/2024-es idényre komoly átalakításon áteső keret az első szettben megmutatta, jól sikerült a felkészülés alatt az összekovácsolódás. A MÁV Előre Foxconn Pallag Ágnes és Maia Dvoracek vezérletével 25-19-re nyerte az első szettet.
Az első felvonás eredménye nem rázta meg az újpestieket, sőt, meglepő lendülettel vetették bele magukat a folytatásba. Már a második szett kezdetén 1-6-ra elhúztak, majd folyamatosan tartották előnyüket. A hazai együttes legfeljebb 3 pontra tudott felzárkózni, a játékrész végén azonban ismét a vendégek akarata érvényesült, 16-25-ös eredménnyel egyenlített az UTE.
A harmadik szett bővelkedett a fordulatokban. A szoros kezdés után 10-13-nál és 14-17-nél is úgy tűnt, a fővárosiak ismét felülkerekednek. Lukasz Przybylak csapata viszont nem hagyta annyiban, először 18-18-ra egyenlített, majd az egész mérkőzésen megállíthatatlan Maia Dvoracek közreműködésével 20-20-as állást követően zsinórban 5 pontot szerezve került újra szettelőnybe.
A küzdőszellem hiányával egyik alakulatot sem lehetett vádolni a negyedik felvonásban. Egészen 13-13-ig fej-fej mellett haladt a két együttes. A MÁV Előre Foxcon ekkor kapcsolt még magasabb fokozatba, és szép lassan elhúzott ellenfelétől. A szettet végül magabiztos előnnyel, 25-20-ra nyerték a fehérváriak.
MÁV Előre Foxconn – UTE 3-1 (25-19, 16-25, 25-20, 25-20)
Székesfehérvár, VOK Sportcsarnok
MÁV Előre Foxconn: Dvoracek, Matos, Vacsi, Michalewicz, Pallag, Orosz. Csere: Tóth (liberó), Kovács (liberó), Vezsenyi, Tarr, Andersson, Király-Tálas, Markovic, Szabó. Vezetőedző: Lukasz Przybylak.
UTE: Kindelan, Sziládi, Kilyénfalvi, Saldanha, Ambrosio, Moreno. Csere: Baksa (liberó), Dömsödi (liberó), Boskó, Dani, Manninger, Zólyomi, Vezetőedző: Horváth András.
Történelmet írunk! A MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata először mutatkozik be az európai porondon. Várunk téged is a Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokban október 24-én 17:30-kor.
Szurkolj velünk! A mérkőzésre ingyenes szurkolói buszjáratokat indítunk. Ide kattintva jelentkezhetsz.