Nem húztuk be a féket

2026. március. 26.

A TippmixPro Férfi NBI rájátszás negyeddöntőjének első mérkőzésén csapatunk különösebb gond nélkül hozta a kötelezőt a TFSE elleni párharcban.

Az első szett kezdetén próbált meglepni bennünket a vendégcsapat, ám 3:3 után zsinórban nyolc pont került a nevünk mellé, állva hagyva ellenfelünket, 12:3. A TFSE időkérését követően sem változott túlságosan sokat a helyzet, Ivan Zvicer ásza pedig először jelentett a találkozó során tízpontos különbséget, 15:5. A folytatásban Omar Pelillo bevetette a fiatalokat, és a hajrát az ő hathatós segítségégükkel hoztuk, mindössze 19 perc alatt.

A második etapban Majoros Balázs ászával vezetett első alkalommal a fővárosi legénység, és innentől igencsak szorossá vált a játszma. Fej-fej mellett haladtak a felek, egy-hárompontos különbséget kovácsoltunk, de igazán nem tudtuk leszakítani a szerényebb rotációval rendelkező TF-et. Mindenesetre ettől függetlenül kézben tartottuk a mérkőzést, igaz egy pillanatra ránk ijesztett Majoros, egypontos mínuszra alakítva csapata hátrányát, 23:22. Végül ez nem okozott törést, és 23 perc után ért véget ez a játékrész.

A harmadik felvonásban alaposan bekezdtünk Szabó Vilmos vezérletével, aki egymás után két ásszal jelentkezett, 8:1. A továbbiakban valamelyest csökkentette a távolságot a TF, ám Pesti Marcell ászával gyorsan kialakult a tízpontos előnyünk, 15:5. Fokozatosan haladtunk célunk elérése felé, kevés teret engedve ellenlábasunknak. A játszma - és egbyne a mérkőzés - pedig Tóth Kristóf rontott nyitásával zárult a 18. percben.

Csapatunk legközelebb március 30-án, hétfőn a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban lép pályára, és harcolhatja ki a továbbjutást, az egyik fél második győzelméig tartó párharcban.

MÁV Előre Foxconn – TFSE 3:0 (13, 22, 12)
Székesfehérvár, 81 néző
Vezette: Kiss Zoltán Attila, Szarka János István.
MÁV Előre Foxconn: Szabó V. 8, Ambrus 4, Zvicer 8, Oldani 8, Pesti 9, Péter A. 4. Csere: Takács M., Szentesi (libetrók), Bandi B. 1, Szávai 1, Varga P. 7. Vezetőedző: Omar Pelillo.
TFSE: Füzék 7, Kiss B. 2, Balázs 6, Tóth K. 8, Majoros 8, Tóth M. Csere: Laczi (liberó), Kurtucz 1. Vezetőedző: Bartal Gergely.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

„Amikor idejöttem, nem is terveztem, hogy ilyen sokáig maradok” – Pesti Marcell újra légiósnak áll

Kevés olyan búcsú van egy sportoló életében, amely egyszerre szól a lezárásról és egy új kezdet izgalmáról. Pesti Marcell számára […]

„Most nyílik ki igazán előttem a világ” – Szabó Vilmos a világ legerősebb bajnokságába igazol

Kevés nagyobb elismerése van egy klub munkájának annál, mint amikor a játékosai magasabb szintre lépnek. A nyártól új fejezet kezdődik […]

Az amatőrök is szezont zártak

Kiemelt vidéki sportegyesületként klubunk a Nemzeti Sportfejlesztési- és Módszertani Intézet jóvoltából adott otthont az Amatőr Bajnokság küzdelmeinek, melyet a Sportoló […]

Hátország - Bronzérmesek a fiúk - 06.06.-06.07.

A helyosztókat rendezték a mögöttünk hagyott hétvégén a korosztályos bajnokságokban. Vasárnap eldőlt, hogy az I. osztályban szereplő lányok az 5. […]
crossmenuchevron-down