Négy szettben nyertünk a kupacsata első felvonásán

2022. november. 17.

3-1-es sikert aratott a MÁV Előre SC-Foxconn a MEAFC-Miskolc ellen, a férfi röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntő első mérkőzésén. Az idegenbeli találkozón kétszettes fehérvári vezetés után szépített a vendéglátó.

Az NB I Ligában szereplő MEAFC-Miskolc és az Extraligás MÁV Előre SC-Foxconn összecsapásának első szettje fordulatokban bővelkedett. 4-4-nél döntetlen, 9-7-nél fehérvári előny, 15-14-nél hazai vezetést láthattak a szurkolók. 19-19 után Redjo Koci három pontja is kellett a 25-23-as MÁV-sikerhez. 0-1

A második felvonás kevesbé volt változatos, de továbbra is izgalmakkal tarkított volt: 10-10-et követően viszont csak Boa Szabolcsék álltak nyerésre és a szett utolsó négy pontját - köztük két ászt is - a mieink szerezték, amivel 25-19-re győztek. 0-2

A harmadik játszmában sem változott jelnetősen a játék képe, nagy harc zajlott a pályán és felváltva vezettek a csapatok. Leonardo Doda remek nyitásával 8-7-re vezetett a MÁV, Komlósi Márk szintén ászával viszont 17-16-nál a hazaiak álltak jobban. 19-19 után zsinórban három pontot tudott szerezni a MEAFC, amivel nagy lépést tett a játékrész behúzása felé, s végül 25-23-ra meg is nyerte az etapot. 1-2

A negyedik felvonás elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, a folytatásban viszont néhány ponttal végig ellenfele előtt járt a MÁV Előre, aminek összességében magabiztos, 25-19-es siker lett a vége.

Dávid Zoltán vezetőedző gárdája 3-1-re hozta a kupacsata első mérkőzését. A párharc visszavágóját november 22-én este hét órától rendezik a székesfehérvári Videoton Oktatási Központban.

Férfi Magyar Kupa nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
MEAFC-Miskolc - MÁV Előre SC-Foxconn 1-3 (-23, -19, 23, -19)
Miskolc, vezette: Barabás, Soltész
MEAFC: Mclaughlin 3, Kozsla 1, Komlósi 25, Kovács 8, Árva 10, Csizmadia 13. Csere: Karóczi (liberó), Simkó, Szabó 3, Kapusi 1. Vezetőedző: Bagó László.
MÁV: Deliu 1, Kulcsár 8, Koci 20, Kholman 3, Doda 7, Bibók 3. Csere: Takács, Szentesi (liberók), Boa 13, Szabó 6. Vezetőedző: Dávid Zoltán.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Újabb megmérettetések előtt

Miután elbúcsúzott férfi csapatunk Las Palmasban a Bajnokok Ligája selejtezőjében, megkezdi menetelését a CEV Volleyball Cup-ban.

Utánpótlás 11.08.-11.09. - Majdnem tökéletes hétvége

Korosztályos csapataink szinte minden fronton győzelmekkel zárták a mögöttünk hagyott hétvégét. Az U20-as lányok, és fiúk egyaránt sikerrel fejezték be minkét meccsüket, de büszkék lehetnek az U15-ös Kék lánycsapat is elért eredményeire, míg az U15-ös fiúk ugyancsak kettős győzelemnek örülhettek. 

A lilák örülhettek a végén

A TippmixPro női Extraliga alapszakaszának 4. fordulójában három szettben győzte le az Olasz utcában az UTE együttese csapatunkat. Több alkalommal is kezünkbe vehettük volna a meccset, ám a döntő pillanatokban a vendégek rendre felülkerekedtek. MÁV Előre Foxconn – UTE 0:3 (-19, -23,- 20)
crossmenuchevron-down