3064
2026.04.17.
19:00
Jegyek
3064
2026.04.25.
16:00
Jegyek
3057
2026.04.29.
20:00
Jegyek

Nagyot küzdöttünk

2026. április. 2.

A TippmixPro Női Extraliga 5-9. helyért vívott küzdelmeinek 5. fordulójában csapatunk a Szent Benedek Röplabda Akadémia otthonában ötszettes mérkőzésen szenvedett vereséget.

Az alapszakaszban, illetve a rájátszásban eddig háromszor találkoztak a csapatok, és a párharcot 2-1-re vezette együttesünk az összecsapást megelőzően.

Mindenesetre a meccset jobban kezdte az SZBRA, szinte végig az első szettben három-öt ponttal előttünk jártak, és 22 perc alatt lezárták a játszmát.

A folytatásban sem érkeztünk meg még a mérkőzésbe, idejekorán komoly előnyt kovácsoltak a házigazdák, 10:2. Kaszap Tamás időkérése után ugyan próbáltunk közelebb férkőzni ellenfelünkhöz, ám jól tartotta magát a Balaton-parti együttes, és folyamatossá vált a hat-nyolcpontos előnye, a játszmát pedig végül Caroline Perotto zárta le.

A harmadik felvonásban annyi változás történt a korábbiakhoz képest, hogy már az elején magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, igaz 5-nél utolértek bennünket a hazaiak. Most azonban nem fékeztünk le, hanem Kira Thomsen és Polina Dzjuba vezérletével biztosnak tűnő vezetéshez jutottunk, 10:14. Nyomban időt kért Mario Teppert, és 16-nál kiegyenlített az SZBRA Magda Kobaidze labdájából. Ez sem tört meg bennünket, más kérdés, hogy fej-fej, és váltott vezetés mellett értünk el a hajrához, ahol 22:22 után már nem engedélyeztünk pontot riválisunknak.

A negyedik játszma teljesen kiegyenlített játékot hozott, az előzőhöz hasonlóan hol az egyik, hol a másik csapat vezetésével. Az első nagyobbnak tekinthető különbség 10:14-nél volt, miután Thomsen kétszer egymás után eredményesen támadott. Kapaszkodott a füredi csapat, és 21-nél Lea Boban labdájával ismét döntetlen állt az eredményjelzőn. Lenna McEwan és Thomsen azonban tettek arról, hogy a továbbiakban már csak mi szerezzünk pontot, kiharcolva ezzel az ötödik játszmát.

A záró játékrész nem indult rosszul, Thomsen adta meg az alaphangot, de 4-nél egyenlített az SZBRA Boban révén. Majd ugyanő először ebben az etapban vezetéshez juttatta az övéit. 7:8-nál még mi vezettünk – igaz utoljára, mert a vendéglátók elkapták a fonalat, egymás után három pont került a nevük mellé, és ez meghatározta a mérkőzés hajráját, amely Boban pontos labdájával fejeződött be.

Szent Benedek RA – MÁV Előre Foxconn 3:2 (16, 19, -22, -21, 12)
Balatonfüred, 66 néző
Vezette: Mezőffy Zsolt Tibor, Hegedüs Balázs.
Szent Benedek RA: Deak 3, Faki 12, Perotto 28, Szabó K. 7, Kobaidze 19, Hőbe 2. Csere: Fáth (liberó), Katsitadze 1, Berkó L., Boban 12. Vezetőedző: Mario Teppert.
MÁV Előre Foxconn: Thomsen 18, Kotormán, Sziládi 2, Hollósi 4, McEwan 16, Dzjuba 19. Csere: Nagy-Hegyesi (liberó), Nagy E., Rieder 4, Fitzpatrick 8, Szatmári. Vezetőedző: Kaszap Tamás.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Másodjára is biztos siker

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén csapatunk a fővárosban is legyőzte a Prestige Fitness PSE együttesét, így már […]

Hátország - Jobbára sikeres hétvége - 04.11.-04.12.

Utánpótlás csapataink közül több korosztályban mindkét mérkőzésüket sikeresen zárták a lányok és fiúk, az U20-asok mellett az U15-ösök is tökéletes […]

Értékes győzelem, maratoni csatában

A TippmixPro Női Extraliga, 5-9. helyért folytatott küzdelmében, a 6. fordulóban csapatunk 126 perces rendkívül nehéz összecsapáson harcolta ki a […]

Kiélezett csata után győzelem

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének első összecsapásán csapatunk a Prestige Fitness PSE ellen mindvégig fordulatos meccsen nyert az egyik […]
crossmenuchevron-down