218
2024.10.05.
19:00
Jegyek
211
2024.10.06.
18:00
Jegyek
3073
2024.10.12.
18:00
Jegyek

Nagy Fanni: érzek erőt a lányokban

2022. december. 27.

Az ünnepi időszak kevésbé sűrű programját kihasználva beszélgettünk Nagy Fannival, a MÁV Előre SC-ST Solar női röplabdacsapatának vezetőedzőjével. Az újonc együttes azért küzd a szezonban, hogy megragadjon a legjobbak közt az Extraligában.

Az Extraligában debütáló, ráadásul egyedüli női edzőként ért bármilyen meglepetés az ellenfelek részéről?
Nem tudom, hogy meglepetésnek mondjam-e, de mindenképp váratlan volt, hogy több helyről is pozitív reakciókat kaptunk Zsuzsival (Tálas Zsuzsanna másodedző - a szerk.), azzal kapcsolatban, hogy végre van olyan csapat, ahol két női edző ül a kispadon. Plusz a legtöbben, mint játékost ismernek minket, tudják, hogy a munkában hittünk mindig is, ezért az garantált, hogy az általunk vezetett csapatnál se lesz ez másként.

Mennyiben más számodra az idei Extraliga, mint amikor játékosként kellett pályára lépned? Könnyebb volt játékosként, mint most edzőként?
Az Extraliga évről évre erősödik, folyamatosan nő a színvonal, így ez már egy erősebb mezőny, főleg az első négy helyezett csapat kiemelkedő. Mostani fejjel azt mondom, hogy igen, könnyebb, de persze játékosként máshogy látja az ember a dolgokat, nehéz összehasonlítani a két szituációt. Nyilván edzőként sokkal több dologra kell egyszerre figyelni és koncentrálni és nagyobb a felelősség is.

Mennyire sikerült ennek az igazán fiatal csapatnak megvalósítani az elképzeléseid?
Jelenleg úgy érzem, nagyon jó úton haladunk, és a fiatalok mind fejlődnek. Még persze ez csak a kezdet és tudni kell, hogy ez hosszú folyamat lesz, de nagyjából az elképzeléseim szerint mennek a dolgok.

Holt tart a klub a fiatalok beépítésében, egyáltalán ez mennyire megvalósítható, amikor egy erős Extraligában kell küzdeni a bennmaradásért?
Három poszton is fiatal magyar játékosok küzdenek hétről hétre a pályára kerülésért. Úgy gondolom, hogy ezen a téren is szépen fejlődünk és egyre inkább nagyobb felelősséget tudnak vállalni a mérkőzéseken. Ez az első és legfontosabb mind egyéni szinten, mind pedig a csapat előrelépéséhez.

Néhány szoros mellett több sima vereségbe is beleszalad a fehérvári csapat az ősz folyamán. Volt-e olyan mérkőzés, amely után hiányérzeted támadt és úgy gondoltad, nyerhetett volna a csapat?
Nem mondanám hiányérzetnek, inkább 1-2 bosszantó momentumként emlékszem vissza ezekre, de mindig szem előtt kell tartani, hogy milyen tapasztalattal rendelkező játékosok alkotják a keretet. Nem szabad se nekem, se nekik türelmetlennek lenni magunkkal szemben, mert az nem vezetne előre hosszútávon. Néha az ilyen bosszantó pillanatokból szezon elején sokkal többet tanul egy fiatal csapat, és ez fog a hasznunkra válni majd a bajnokság végén.

A tabellán jelenleg 8. helyen áll a MÁV Előre SC-ST Solar. Érzel erőt a csapatban, hogy ez tavasszal változzon és előre tudjatok lépni?
Érzek erőt a lányokban és a csapatban, hiszen mindenki bizonyítani szeretne. Amennyiben beleadjuk ugyanúgy a maximumot, mint eddig, akkor rajtunk nem fog múlni.

Mi szükséges ahhoz, hogy sikerüljön elérni a célt, azaz a bennmaradást?
Rendkívül fontos lesz a megfelelő csapategység fenntartása és, ahogy az előbb is mondtam, mindenkitől a maximális akarat és alázat. Ezek mellé pedig társul még a szezon végére már gyarapodó meccsrutin is persze.

A Bajnokok Ligájában is szereplő Vasassal sikerült szoros játszmákat játszani, illetve szettet is rabolni, a tavalyi bronzérmes Balatonfüredet pedig kis híján legyőztétek öt szettben. Mi volt ezeken a kulcs és az ilyen mérkőzésekből tudtok-e plusz motivációt, önbizalmat gyűjteni?
A kulcs ezeken a meccseken a nagymértékű bizonyítási vágy volt, ami szerencsére nem csapott át izgulásba, hanem meg tudták tartani a lányok a fegyelmezettségüket. Természetesen ezek kellenek, hogy plusz motivációt adjanak. Az ilyen mérkőzéseknél kapnak pozitív megerősítést a játékosok is, hogy megéri keményen dolgozni, hiszen látszik a fejlődés. Minél több ilyen részsikert tudunk erősebb csapatok ellen elérni, annál nagyobb önbizalommal fogunk tudni a soron következő meccseken pályára lépni.

További sok sikert kívánunk a női csapatnak a 2022/2023-as idényben!

Ez is érdekelhet

Bajnoki mérkőzésen járt U13-as fiú csapatunk

Bajnoki mérkőzéssel búcsúztatta a szeptembert a MÁV Előre SC U13-as fiú csapata Biatorbágyon. A tornán játékosainknak a Csepel RC és […]

Átütő győzelem a Leány U15-ös harmadosztály első alapszakaszos mérkőzésein

Szeptember 21-én játszották a MÁV Előre SC lányai a dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Bajnokság első meccseit a Nyugat-F alapszakaszban, […]

A Liszi Ferenc Emléktornán mérettete meg magát a Máv Előre U13-as fiú csapata

Szeptemberben ismét megrendezték a Liszi Ferenc Röplabda Emléktornát, ahol U13-as játékosaink a DSE piros és kék csapata ellen mérkőztek meg. […]

Eredményesen zárt a MÁV Előre Foxconn a hétvégi emléktornán

Izgalmas hajrával zárult a szeptember 20-22. között megrendezett Horváth Károly és Dévényi Tibor Emléktorna Székesfehérváron, ahol a három napon át […]
crossmenuchevron-down