3064
2025.03.20.
18:00
Jegyek
3064
2025.03.21.
18:00
Jegyek
3057
2025.03.25.
20:00
Jegyek

Megszenvedtek női röplabdázóink a három pontért

2024. január. 27.

Újabb győzelmet aratott a MÁV Előre Foxconn a női röplabda Extraliga alapszakaszában. A fehérvári csapat négy szettben nyert a Diósgyőri VTK ellen idegenben az utolsó előtti fordulóban. 

Papíron a bajnokság leggyengébb együttese fogadta a tabella második helyéért harcoló kék-fehéreket, bár egy fordulóval korábban a DVTK kifejezetten szép játékkal kényszerítette öt szettre a BRSE-t. 

A mérkőzés eleje az erőviszonyoknak megfelelően alakult, a MÁV Előre tükörsimán nyerte az első két szettet, a másodikban ráadásul már az is belefért, hogy 9-19-nél a fehérváriak legveszélyesebb játékosa, Maia Dvoracek pihenőt kapjon. 

A könnyed sikerek kissé kényelmessé tették a vendégeket, akik hiába vezettek 19-21-nél és 23-24-nél is, végül elbukták a harmadik játszmát. Látványosan feljavult a DVTK játéka, a negyedik felvonásra is, ahol több ízben is előnybe kerültek. A nyerőember végül ismét Dvoracek volt, aki 24-24-nél két pontot ütve lezárta a mérkőzést. 

Az elején jól kezdtünk, aztán a Diósgyőr kifejezetten kemény ellenállást mutatott. Ez jó lehetőség volt számunkra arra, hogy a lányok nehéz szituációban is tapasztalatot szerezzenek. Talán kockázatosnak tűnhet, hogy ennyi játékosnak lehetőséget adtunk, de nekünk hosszútávú célok lebegnek a szemünk előtt, ehhez pedig mindenkinek kell a játékperc az ilyen összecsapásokon. A csapat jól reagált, a cserék jól szálltak be, és végül győztünk, így elégedett vagyok” 

– nyilatkozta Lukasz Przybylak, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője.


Diósgyőri VTK – MÁV Előre Foxconn 1-3 (18-25, 12-25, 26-24, 24-26)

Miskolc, DVTK Aréna

Diósgyőri VTK: Horváth, M. Einarsdóttir, Skoric, Egri K., Hegyi, Prosvirina. Csere: Kundrák (liberó), H. Einarsdóttir, Kalmár, Hollósi, Jovanovic, Egri B. Vezetőedző: Németh Szabolcs.

MÁV Előre Foxconn: Dvoracek, Andersson, Markovic, Pallag, Orosz, Michalewicz. Csere: Kovács (liberó), Tóth (liberó), Tarr, Király-Tálas, Vacsi, Ventura, Matos, Szabó. Vezetőedző: Lukasz Przybylak.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Ünnepeljük együtt a MÁV Előre Magyar Kupa-győzelmét!

A MÁV Előre Foxconn egy fantasztikus csatát követően március 8-án diadalt aratott a Magyar Kupa döntőjében, ezzel történelmet írt az […]

Péter Arnold: „Leírhatatlan élmény volt a kupagyőzelem!”

A MÁV Előre Foxconn szombati győztes Magyar Kupa döntő mérkőzését követően Péter Arnolddal, férfi röplabdacsapatunk fiatal játékosával beszélgettünk. Amikor Péter […]

Magyar Kupa-győztes a MÁV Előre Foxconn

Március 8-án elérkezett a pillanat, amire minden MÁV Előre Foxconn szurkoló várt. 16:10-kor, a Kecskemét és a Pénzügyőr SE ötszettes […]

Szombaton érkezik a Magyar Kupa döntője

Március 8-án a Magyar Kupa döntőjében csapatunk a GreenPlan-VRCK ellen lép pályára, hogy megszerezze fennállása első kupagyőzelmét. A mérkőzésre ezúttal […]
crossmenuchevron-down