Már a hétvégén eldőlhetnek a bajnoki címek sorsai

2022. április. 29.

Akár már a hétvégén megnyerheti a bajnokságot a MÁV Előre SC-Bericap női röplabdacsapata. Nagy Fanni éllovas együttese a második TFSE-t fogadja szombaton, míg a szintén listavezető MÁV Előre SC-Foxconn férficsapat a Dág otthonába látogat vasárnap. Utóbbinak is van esélye lezárni a feljutás kérdését május elsején, ehhez azonban fehérvári siker mellett szegedi botlás is kell.

Szombaton rangadót vív a MÁV Előre, hiszen az első helyen álló gárda a második TFSE ellen lép pályára délután három órától a székesfehérvári Videoton Oktatási Központban. Hazai győzelem esetén biztosan bajnok lesz a MÁV és feljut az Extraligába. Fehérvári vereségnél az utolsó forduló dönt a bajnoki cím sorsáról.

2022. április 30., 15:00, Székesfehérvár, VOK
Női röplabda NB I. 1-4. helyért:
MÁV Előre SC-Bericap - TFSE

A Dávid Zoltán vezetőedző által irányított MÁV a Dág vendége lesz május első napján. A délután öt órakor startoló összecsapáson újabb nagy lépést tehet a gárda a bajnokság megnyerése és a feljutás felé. Sőt, akár már el is dőlhet a bajnoki cím sorsa, de ahhoz nem elég három pontot érően nyerni Kholman Norbertéknek, a második helyen álló Szegednek ki kellene kapnia Miskolctól, vagy csak pontosztozkodással nyerhet.

2022. május 1., 17:00, Dorog
Férfi röplabda NB I. Liga 1-4. helyért
Dág KSE - MÁV Előre SC-Foxconn

Hajrá, MÁV, hajrá, Fehérvár!

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]

„Amikor idejöttem, nem is terveztem, hogy ilyen sokáig maradok” – Pesti Marcell újra légiósnak áll

Kevés olyan búcsú van egy sportoló életében, amely egyszerre szól a lezárásról és egy új kezdet izgalmáról. Pesti Marcell számára […]

„Most nyílik ki igazán előttem a világ” – Szabó Vilmos a világ legerősebb bajnokságába igazol

Kevés nagyobb elismerése van egy klub munkájának annál, mint amikor a játékosai magasabb szintre lépnek. A nyártól új fejezet kezdődik […]

Az amatőrök is szezont zártak

Kiemelt vidéki sportegyesületként klubunk a Nemzeti Sportfejlesztési- és Módszertani Intézet jóvoltából adott otthont az Amatőr Bajnokság küzdelmeinek, melyet a Sportoló […]
crossmenuchevron-down