3073
2024.10.12.
18:00
Jegyek
3055
2024.10.12.
18:00
Jegyek
3064
2024.10.19.
17:00
Jegyek

Magabiztos sikerrel mutatkozott be a MÁV Előre kispadján Omar Pelillo 

2024. március. 16.

Győzelemmel debütált a férfi röplabda Extraliga negyeddöntőjében a MÁV Előre Foxconn új argentin vezetőedzője. Omar Pelillo legénysége hazai pályán négy szettben nyert a Kecskeméti RC ellen a párharc első, szombati mérkőzésén. 

A dél-amerikai szakember némileg variált a szezon során megszokott kezdő hatoson. A feladó pozícióban Szabó Vilmos helyett Tomas Dileo, míg center poszton Tomanóczy Bálint helyén Eke Péter kapott lehetőséget. 

Az alapszakasz második helyezettje felemásan kezdte a mérkőzést, 8-8 után átvette a vezetést, de kiengedte a kezéből az irányítást, melyet aztán 19-19-nél, Szabó beállását követően egy szenzációs ötpontos szériával vett vissza. A második szettben már a hazai csapat kezdett jobban, rövid időre azonban így is vezetett a Kecskemét. 16-16-tól a MÁV Előre hét pontból hatot hozott, ezzel megalapozva a kétjátszmás előnyt.

Fotó: Róth Gábor

A magabiztos vezetés tudatában Omar Pelillo elkezdett kísérletezni a csapatösszetétellel a harmadik felvonásban. A korábban beállított Boa Szabolcshoz 6-8-nál csatlakozott Fazekas Balázs és Tomas Dileo. A hátrány viszont gyorsan négypontosra nőtt, így a fehérváriak vezetőedzője visszaküldte Szabó Vilmost és Pesti Marcellt. Ezt követően a MÁV Előre 17-19-re felzárkózott, utolérni azonban már nem tudta ellenfelét, amely a szezon folyamán először nyert szettet a tavalyi ezüstérmes ellen.

A negyedik játékrész elején, 7-12-nél úgy tűnt, a vendégek tudnak építeni a hirtelen jött lendületre, a kék-fehérek viszont nem így gondolták, és 15-15-től szép lassan elszakadtak a Kecskeméttől. Végül a MÁV Előre Foxconn 3-1-re győzedelmeskedett a negyeddöntő első összecsapásán a VOK Sportcsarnokban.

Fotó: Róth Gábor

Ez az eredmény nagyon fontos volt számunkra. Tudjuk, hogy a rájátszás első mérkőzései mindig nehezebbek. A Kecskemét a Magyar Kupában harmadik lett, nagyon jó ritmusban játszanak. Precízek voltak a hálónál, ami megnehezítette a dolgunkat. A fiúk azonban jelesre vizsgáztak küzdeni tudásból, így sikeresen zártuk az összecsapást. Gratulálok nekik! Ez az első lépés a közös cél elérése felé. Tudjuk, hogy erős csapatunk van, de ezt minden nap be kell bizonyítanunk az edzéseken és a mérkőzéseken is

– nyilatkozta Omar Pelillo, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője.

Nagyon sokat hibáztunk rossz helyzetekben. Ez megbosszulta magát. Többször is vezettünk, sajnos nem olyan motiváltságot láttam a srácokon, mint amilyet egy héttel ezelőtt. Van min dolgozni, tudjuk hol hibáztunk. Kedden megpróbálunk visszavágni” 

– összegzett Deák Márk, a Kecskeméti RC vezetőedzője.


MÁV Előre Foxconn – Kecskeméti RC 3-1 (2020, -20, 20)

Székesfehérvár, VOK Sportcsarnok

MÁV Előre Foxconn: Ambrus, Eke, Koci, Pesti, Janke, Dileo. Csere: Takács (liberó), Szentesi (liberó), Szabó, Boa, Tomanóczy, Péter, Fazekas, Sebestyén. Vezetőedző: Omar Pelillo.

Kecskeméti RC: Boldizsár, Gacs, Török S., Farkas, Kecskeméti, Varga. Csere: Bogdán (liberó), Török Zs. (liberó), Balla, Mócza, Lakatos, Dinnyés, Nagy. Vezetőedző: Deák Márk.

Ez is érdekelhet

Horvátországban nyert a MÁV Előre Foxconn

A 2025-ös CEV Volleyball Challenge Cup keretein belül a MÁV Előre Foxconn férfi csapata Horvátországban kezdte meg a bajnokságot, ahol […]

CEV Challenge Cup 2025: Tatabányán lép pályára a MÁV Előre Foxconn

A MÁV Előre Foxconn idén is megméretteti magát a CEV Challenge Cup nemzetközi rőplabdakupán, melynek első hazai mérkőzésére ismét Tatabányán […]

A MÁV Előre Foxconn a Dág KSE és az UTE ellen lépett pályára

Október első hétvégéjén megkezdődött a legújabb szezon a MÁV Előre Foxconn csapatainak, akik a Dág KSE és az UTE játékosaival […]

Kezdi a szezont a MÁV Előre Foxconn

Október első hétvégéjén a MÁV Előre SC számára is elstartol a 2024/25-ös Extraliga. Elsőként a lányok lépnek majd pályára Budapesten, […]
crossmenuchevron-down