Magabiztos siker a Jászberény ellen

2022. február. 20.

Az előzetes esélyeknek megfelelően 3-0-s győzelmet aratott a MÁV Előre SC-Bericap a Jászberény Volleyball Team felett, a női röplabda NB I Liga alapszakaszban. A 12. forduló székesfehérvári mérkőzésén mindössze ötvenöt percre volt szüksége a házigazdának, hogy begyűjtse a bajnoki pontokat.

Két jászberényi ponttal indult a találkozó a Videoton Oktatási Központban, de a házigazda hamar magára talált és nyolc zsinórban elért ponttal a fordításon túl tetemes előnyre tett szert. 8-2 után már nem volt kérdés, ki nyeri a szettet: a MÁV végig vezetve, 19-9-et követően egyedüli pontszerzőként 25-9-re győzött. A második felvonás első pontját is Deme Gábor vendég alakulata jegyzete, de csupán 4-4-ig volt kiélezett a játszma. Ezután hat fehérvári pont következett a sorban és 10-4 után ismét eldőlt a kérdés, ki nyeri a játékrészt. A pontot arra a bizonyos i-re Kiss Anna tette fel, 25-14-re hozta a szettet a pályaválasztó. A harmadik periódusban a kezdők közül Szerencsés-Miklai Zsanett és Szilágyi Nárcisz is pihent, a MÁV pedig az előzőekhez képest nagyot küzdött. A korábbi forgatókönyvnek megfelelően a jászsági csapat pontjával kezdődött az etap, s ezúttal is gyorsan fordított a MÁV, ellenben nem tudott jelentős előnyt kovácsolni. 6-5-nél, 10-9-nél és 17-15-nél is közel volt hozzánk a Jászberény, de egyenlíteni nem tudott. A szettet és a mérkőzést Diana Karnitskaya és Kiss Luca pontjaival zártuk, 25-20-ra, összesítésben pedig 3-0-ra.

A MÁV Előre SC-Bericap és egyben a mezőny legeredményesebb játékosa Tóth Jázmin volt tizenöt ponttal. A tabellán a fehérvári gárda feljött a második helyre a továbbra is éllovas TFSE mögé, és a harmadik helyre visszacsúszó Gödöllői RC elé.

Női röplabda NB I Liga alapszakasz, 12. forduló:
MÁV Előre SC-Bericap - Jászberény Volleyball Team 3-0 (9, 11, 20)
Székesfehérvár, 60 néző. vezette: Farkas, Nagy.
MÁV: Szerencsés-Miklai, Sólyom, Karnitskaya, Csabai, Szilágyi, Tóth. Csere: Kovács, Borostyán (liberók), Kiss L., Kiss A., Sebestyén, Sántosi-Tóth. Vezetőedző: Nagy Fanni.

Nagy Fanni vezetőedző: „Nagyon örülök a 3-0-s győzelemnek és annak is, hogy minden fiatalnak játéklehetőséget tudtam adni. A harmadik szettben kicsit visszaesett a koncentráció, ezen még kell dolgoznunk.”

Így vertük a Jászberényt! Iratkozz fel a Fehérvár Volley YouTube-csatornára, hogy ne maradj le az ilyen és hasonló röplabdás tartalmakról!

https://www.youtube.com/watch?v=yGv-qDkXQg8

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down