Lenyűgöző eredmény Thaiföldön: az ötödik helyen zártak strandröplabdázóink

2025. április. 11.

A thaiföldi Beach Pro Tour Futures tornán idén többek között Kun Stefánia és Villám Lilla válogatott játékosaink képviselhették Magyarországot, akik kiváló teljesítményüknek köszönhetően egészen a negyeddöntőig meneteltek, a legjobb nyolc közé kerülve pedig végül az 5. helyen zárták a versenyt.

Összefoglalva a torna tapasztalatait és eseményeit, Leopoldo Sindice da Silva, a lányok edzője elmondta: ,,A mai fordulóban magabiztos játékkal győztük le Romániát 21:16 és 21:12-es szettekkel, ezzel bejutottunk a negyeddöntőbe, ahol egy nagyon erős kínai csapat várt ránk. Jól kezdtük a mérkőzést, megnyertük az első szettet, de végül 2:1-re kikaptunk, miután a döntő pillanatokban nem tudtuk tartani a stabilitást."

Hozzátette: ,,Bár ez most a kiesést jelentette, az 5. helyen zártuk a tornát, ami rengeteg pozitívumot hordoz magában. Hat meccset játszottunk az idény első nemzetközi versenyén – ez is mutatja, milyen elkötelezetten dolgozunk nap mint nap. Ez a projekt még fejlődési szakaszban van, de az eredmények már most visszaigazolják a komoly munkát, amit beleteszünk."

Lilla és Stefi most először versenyeztek együtt ebben a sorozatban - Lilla korábbi párja, Vaida Bea ugyanis nemrég Romániában folytatta tovább sportkarrierjét-, a tornán elért eredményük pedig egyértelműen egy ígéretes és sikerekben gazdag jövőt vetít előre. Ezúton is gratulálunk a lányoknak!

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Nem volt vita

A TippmixPro Női Extraliga 2. fordulójában csapatunk 71 perc alatt lezárta a TFSE elleni összecsapást, megszerezve ezzel az idény első […]

UTÁNPÓTLÁS 10.10.-10.11.

U14-es sikerek Sűrű hétvégéjük volt utánpótlás csapatainknak, az idősebb korosztályoknak nem sok babér termett ezúttal, kivéve az U18-as III. osztályban […]

Vereséggel indítottak a lányok

A női röplabda Extraliga nyitófordulójában csapatunk nem tudott felülkerekedni az UTE együttesén a fővárosi rangadón. UTE – MÁV Előre Foxconn […]

UTÁNPÓTLÁS 10.03.-10.04.

A mögöttünk hagyott hétvégén az U20-as, és az U16-osok lányok Kék és Fehér csapatai egyaránt tökéletes mérleggel zártak. A fiúknál pedig az U16-os Kék együttes számára nem jelentettek akadályt ellenfeleik.
crossmenuchevron-down