Lengyel szakemberrel erősítettünk

2023. április. 9.

Łukasz Przybylak személyében új vezetőedzővel bővült a MÁV Előre SC-ST Solar női röplabdacsapatának szakmai stábja. A lengyel tréner a jövő évi csapat építése részeként érkezett a királyok városába, azonban már a jelenleg is zajló rájátszásban bekapcsolódik a munkába.

A 35 esztendős szakember a lengyel és a német bajnokságban dolgozott mostanáig, jelentős szakmai tapasztalattal és rutinnal rendelkezik. Első magyarországi állomáshelyén az eddigi vezetőedzővel, Nagy Fannival dolgozik a MÁV Előre sikereiért, aki másodedzőként folytatja a megkezdett munkát.

„Nagy megtiszteltetés a MÁV Előréhez csatlakozni. Még egy hete sem vagyok Székesfehérváron, de az első benyomásaim nagyon pozitívak a csapattal. Azt tapasztalom, hogy a lányok nagyon szívesen dolgoznak, nyitottak az új ötletekre és taktikai elképzelésekre, és teljes mértékben hisznek abban, hogy pozitívan zárhatják a szezont. A Kaposvár elleni párharcban az ellenfél az esélyes, azonban nincs vesztenivalónk. Őszintén hiszek abban, hogy a csarnokban elvégzett munka és az apróbb módosítások a játék során megvalósulnak, és a lányok addig küzdenek, amíg az utolsó labda le nem esik a pályán. Egyetlen közös célunk van, hogy a bajnokságból a lehető legjobb eredményt kihozzuk és örömet okozzunk szurkolóinknak. A női röplabda kiszámíthatatlan és tele van meglepetésekkel. Az előttünk álló mérkőzések még nincsenek lefutva, nyitott kérdések az eredmények, bármi előfordulhat” - nyilatkozta a fehervarvolley.hu-nak Łukasz Przybylak.

A MÁV Előre SC-ST Solar a 2022/2023-as szezonban újoncaként jelenleg az Extraliga 5-8. helyért zajló helyosztóján érintett. A Kaposvári NRC elleni, egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc első felvonását húsvétvasárnap rendezik a somogyi megyeszékhelyen, 16 órai kezdéssel. A mérkőzést a hunvolley.tv élőben közvetíti.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Fontos mérkőzések várnak rájuk - Utánpótlás döntők beharangozó

Újabb mérföldkőhöz érkezett klubunk utánpótlása, péntektől az U17-es lányok, és az U17-es fiúk az Országos Döntőben kezdik meg menetelésüket a […]

Gyermeknapon jártunk

Klubunk a Talentum Református Általános Iskolában népszerűsítette a röplabdát gyermeknapi program keretén belül. Az eseményen Kocsis Luca, Diczkó Zsuzsa, valamint Schöffer […]

Hátország - Közel volt a dobogó - 05.30.-05.31.

A hétvégén U20-as I. osztályú fiú csapatunk a döntő keresztjátékában ugyan nyert, de az elődöntőben a Fino Kaposvár együttese jobbnak […]

Barátságos torna kicsiknek

Szombaton rendezte meg klubunk, immár második alkalommal a barátságos tornát az U13-as, az U12-es, és az U10-es korosztályoknak. Közel 130 […]
crossmenuchevron-down