3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Küzdelmes mérkőzések Kecskeméten az U15-ös fiúk számára

2024. december. 16.

2024. december 15-én az U15-ös fiúk bajnoki fordulóján vett részt a MÁV Előre csapata Kecskeméten. A két játszott mérkőzésen a házigazda Kecskeméti Röplabda Club, valamint a Győr Széchenyi SE ellen léptek pályára. A kemény küzdelmek során a Kecskemét 3-0-ra, míg a Győr végül 3-1-re győzött csapatunk ellen.

A négyhetes felkészülési időszak alatt a csapat sokat fejlődött, különösen a center támadások beépítésében mutattak komoly előrelépést. A Kecskemét elleni első szett kiélezett küzdelmet hozott, de fejben elfáradtak a fiúk, így a szoros kezdés után a hazai csapat magabiztosan nyert.

A Győr elleni mérkőzésen sikerült egy szettet elvenni az ügyesebb ellenféltől, azonban a figyelem és a koncentráció terén még van hová fejlődni.

A csapat elkötelezetten dolgozik tovább, hogy a következő fordulókban még jobb eredményeket érjen el.

A csapat tagjai:

Kiss Theodor, Szabó Zalán, Szabó Dávid, Barkaszi Ádám, Szalcgruber Ákos, Varga Máté, Árvay Kristóf, Kajsza Kristóf

Edző: Nagy Róbert

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down