3064
2026.04.17.
19:00
Jegyek
3064
2026.04.25.
16:00
Jegyek
3057
2026.04.29.
20:00
Jegyek

Különösebb gond nélkül

2026. január. 19.

A férfi Extraliga vasárnapi összecsapásán csapatunk három perc híján egy óra alatt győzte le a Szolnoki RK Sportcentrum Sportiskola együttesét, és ezzel kilencedik mérkőzésén is veretlen maradt.

Az első etapban Kecskeméti Bálint vezérletével rövid idő alatt tetemes előnyt harcolt ki csapatunk, és ez a szett hátralevő részében meghatározónak bizonyult. Majd Aleksandar Ljaftov vette fel az üzemi hőmérsékletet, három ászt nyitott zsinórban, és ennek is köszönhetően simán hoztuk a részgyőzelmet.

A második játszma némileg szorosabb lett, a vendégek jól tartották magukat 8:8-ig, ám időkérésük után begyújtottuk a rakétákat, és fokozatosan növeltük előnyünket. Innentől pedig már csak a különbség nagysága volt kérdéses – igaz ez a szett kereken 20 percig tartott.

A harmadik játékrész elején a Szolnok átvette a vezetést, de 3:5 után megrázta magát a csapat, Varga Péter két ászt nyitott, és fontos pontokat szerzett. Ez által nemcsak a fordítás lett meg, hanem magabiztos előnyt kovácsolt gárdánk, 11:5. A folytatás is a kedvünk szerint alakult, ekkor főként Kecskeméti járt élen a pontgyűjtésben, de Ambrus Bence két ászával szintén sokat lendített a szekéren a végső győzelem felé. A szett 18. percében aztán Varga Péter ásznyitása zárta le a csatát.

MÁV Előre Foxconn – Szolnoki RK Sportcentrum Sportiskola 3:0 (10, 15, 12)
Székesfehérvár, 72 néző
Vezette: Tillmann Gyula, Sík Barbara.
MÁV Előre Foxconn: Szabó V. 2, Eke 4, Pesti 7, Szávai 4, Kecskeméti 10, Ljaftov 8. Csere: Szentesi (liberó), Ambrus 5, Bandi B., Péter A. 4, Varga P. 11. Vezetőedző: Omar Pelillo.
Szolnoki RK Sportcentrum Sportiskola: Kovács B., Katona 3, Surányi 8, Csák 1, Bede 5, Tari 6. Csere: Molnár S., Reiner (liberók), Bálint, Zsigmond, Bozsó, Somogyi. Vezetőedző: Bede Gábor.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Másodjára is biztos siker

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén csapatunk a fővárosban is legyőzte a Prestige Fitness PSE együttesét, így már […]

Hátország - Jobbára sikeres hétvége - 04.11.-04.12.

Utánpótlás csapataink közül több korosztályban mindkét mérkőzésüket sikeresen zárták a lányok és fiúk, az U20-asok mellett az U15-ösök is tökéletes […]

Értékes győzelem, maratoni csatában

A TippmixPro Női Extraliga, 5-9. helyért folytatott küzdelmében, a 6. fordulóban csapatunk 126 perces rendkívül nehéz összecsapáson harcolta ki a […]

Kiélezett csata után győzelem

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének első összecsapásán csapatunk a Prestige Fitness PSE ellen mindvégig fordulatos meccsen nyert az egyik […]
crossmenuchevron-down