3064
2025.03.20.
18:00
Jegyek
3064
2025.03.21.
18:00
Jegyek
3057
2025.03.25.
20:00
Jegyek

Kiharcolva! – Székesfehérváron dől el a továbbjutás sorsa

2024. március. 1.

Hazai sikere után idegenben is legyőzte a MÁV Előre Foxconn a Fatum-Nyíregyházát a női röplabda Extraliga negyeddöntőjében. Lukasz Przybylak vezetőedző együttese ezzel visszavette a pályaelőnyt a párharcban. 

A székesfehérvári hölgyek elszántan vágtak bele a mérkőzésbe. Az előző nyíregyházi összecsapáshoz hasonlóan ellentmondást nem tűrően darálták le a hazai védelmet, 8-17-es előnynél pedig már borítékolható volt, hogy kié lesz az első szett. A legutóbbi túrán az erős kezdést hasonló visszaesés követte, most azonban a második felvonásra is kitartott a lendület. Linda Andersson három, Massiel Matos pedig egy sánccal jelezte, ezen a napon nemcsak támadásban veszélyes a MÁV Előre. A kék-fehérek 2-8-ról végig szépen őrizték az előnyüket, ezzel 0-2-re módosítva a szettek állását.

Fotó: Fatum-Nyíregyháza/Kohut Árpád

A harmadik játszmában egyre nagyobb volt a Fatum ellenállása. A fehérvári remény a szettveszteség nélküli győzelemre egészen 21-21-ig tartott, ekkor azonban Adrian Chylinski két cserével nyúlt bele a mérkőzésbe. Pályára került Valerin Carabali és Farkas Gréta, a hazai csapat pedig zsinórban négy pontot szerezve szépített.

Fotó: Fatum-Nyíregyháza/Kohut Árpád

A következő szettben a Continental Aréna közönsége 15-9-nél azt érezhette, újabb nagy feltámadás van készülőben. Ehelyett azonban egy kevésbé kívánatos fordításnak lehetett szemtanúja. A fehérvári hölgyek egy ötpontos szériával felzárkóztak, majd 19-20-nál már náluk volt az előny. A két csapat 23-23-ig fej-fej mellett haladt, majd érkezett Josipa Markovic, aki két sáncról lepattanó ütéssel lezárta az összecsapást.

Idegenbeli sikerének köszönhetően a MÁV Előre visszavette a pályaelőnyt, így március 5-én 17:00-tól az ötödik, mindent eldöntő mérkőzésen hazai környezetben harcolhatja ki az elődöntőbe jutást.

„Ez a mentalitás és az önbizalom igazi próbája volt, amin átment a csapat. Fontos volt, hogy ma a saját játékunkat tudtuk játszani, és nem engedtük, hogy ellenfelünk ránk kényszerítse az akaratát. Örülünk ennek a győzelemnek, hiszen így megvan az esélyünk a továbbjutásra. Erre a mérkőzésre építhetünk az utolsó összecsapáson is. Mindent meg fogunk tenni, hogy bejussunk a legjobb négy közé”

– nyilatkozta Lukasz Przybylak, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője.


Fatum-Nyíregyháza – MÁV Előre Foxconn 1-3 (17-25, 18-25, 25-21, 23-25)

Nyíregyháza, Continental Aréna Centerpálya

Fatum-Nyíregyháza: Jeremic, Carabali, Kocic, Da Mata, Nagy, Szabó. Csere: Tóth F. (liberó), Tóth D. (liberó), Földi, Farkas, Tolnai, Rufin-Martínez, Lászlop, Antivero. Vezetőedző: Adrian Chylinski.

MÁV Előre Foxconn: Dvoracek, Andersson, Király-Tálas, Vacsi, Matos, Pallag. Csere: Kovács (liberó), Tóth J. (liberó), Tarr, Ventura, Markovic, Szabó, Orosz, Michalewicz. Vezetőedző: Lukasz Przybylak.

Kiemelt kép: Fatum-Nyíregyháza/Kohut Árpád

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Ünnepeljük együtt a MÁV Előre Magyar Kupa-győzelmét!

A MÁV Előre Foxconn egy fantasztikus csatát követően március 8-án diadalt aratott a Magyar Kupa döntőjében, ezzel történelmet írt az […]

Péter Arnold: „Leírhatatlan élmény volt a kupagyőzelem!”

A MÁV Előre Foxconn szombati győztes Magyar Kupa döntő mérkőzését követően Péter Arnolddal, férfi röplabdacsapatunk fiatal játékosával beszélgettünk. Amikor Péter […]

Magyar Kupa-győztes a MÁV Előre Foxconn

Március 8-án elérkezett a pillanat, amire minden MÁV Előre Foxconn szurkoló várt. 16:10-kor, a Kecskemét és a Pénzügyőr SE ötszettes […]

Szombaton érkezik a Magyar Kupa döntője

Március 8-án a Magyar Kupa döntőjében csapatunk a GreenPlan-VRCK ellen lép pályára, hogy megszerezze fennállása első kupagyőzelmét. A mérkőzésre ezúttal […]
crossmenuchevron-down