Kezdődik a párharc a bajnoki éremért!

2024. április. 8.

A MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata a Swietelsky-Békéscsaba ellen mérkőzik meg, klubtörténete során először az Extraliga harmadik helyéért. Az első összecsapásra április 9-én 18 órakor kerül sor Békéscsabán. 

A nyáron újjáalakult székesfehérvári együttes kerete sok hullámvölgyet élt meg az idényben. Időbe telt, míg a játékosok összecsiszolódtak, ráadásul sérülések is tizedelték a keretet. Az alapszakasz végjátékában egyetlen mérkőzésen múlt, hogy a második helyett a negyedik pozícióban végeztek, majd a negyeddöntőben a kék-fehérek 0-2-ről fordítottak 3-2-re a Fatum-Nyíregyháza ellen, és ezzel az eredménnyel bejutottak a legjobb négy közé. Az elődöntőben a hibátlan teljesítmény nyújtó és bajnokesélyes Vasas Óbuda állította meg a fehérvári előremenetelt. 

A másik ágon a Swietelsky-Békéscsaba a KNRC-vel csapott össze, utóbbi 3-0-ás összesítésében jutott be a bajnoki fináléba. 

Lukasz Przybylak lányai két alkalommal találkoztak az alföldiekkel az alapszakasz során, a két csapat mérlege döntetlenre áll. 

„Úgy gondolom, egy új fejezetet nyithatunk a klub számára azzal, hogy esélyesek vagyunk az első bajnoki érem megszerzésére. Hosszú volt a szünet az elődöntő utolsó mérkőzése és a bronzmérkőzés első összecsapása között, és a játékosok már nagyon várják, hogy újra pályára léphessenek. A szünet alatt, mind mentálisan, mind fizikálisan készültünk a párharcra, és véleményem szerint, a felkészülésünk jól sikerült. Az ellenfelünk veszélyes tud lenni, főleg hazai pályán. Azonban, mindenki ugyanarról a szintről indul, senki nincs jobb vagy rosszabb helyzetben. Tisztában vagyunk vele, hogy mind a két csapat sikeresen szeretné zárni a szezont, de megígérhetem, hogy mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy valóra váltsuk az álmainkat!”

– nyilatkozta Lukasz Przybylak, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője a mérkőzés előtt. 

A Swietelsky-Békéscsaba – MÁV Előre Foxconn Extraliga bronzmérkőzés első összecsapását a Hunvolley TV élőben közvetíti.  


Női Extraliga bronzmérkőzés, 1. mérkőzés

2024.04.09. kedd 18:00 – Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down