Jó meccs és szettrablás

2020. november. 3.

A papírformának megfelelően nem jutott be a legjobb nyolc közé a MÁV Előre-BERICAP a női röplabda Magyar Kupában, miután a nyolcaddöntő visszavágóján 3:1-re alulmaradt az Extraligában szereplő 1. MCM-Diamant Kaposvárral szemben. A párharc első felvonásán 3:0-ra győzött a somogyi csapat, most viszont a házigazda Fehérvár egy szettet meg tudott nyerni.

Az első szett egyértelmű somogyi fölényt mutatott, a kissé megilletődötten nyitó hazaiak csak zárkózni tudtak az Extraligában harmadik kaposváriakhoz (18:25). A második játszma már szorosabban alakult, 2:1-nél vezetett a MÁV, de a vendégek fordítása után 14:14-nél ismét beérte vetélytársát a fehérvári gárda. Ezután megint a Diamant tudott elhúzni, aminek újabb szettgyőzelem lett a vége (22:25). A 2:0-s előny egyben azt is jelentette, hogy a végeredménytől függetlenül megnyerte a párharcot és továbbjutott a Kaposvár a negyeddöntőbe. A harmadik játékrészben Iva Durdanovicék már nem csak a lépést tartották a vendégekkel, hanem többnyire előnyben is röplabdáztak és végül össze is jött a szépítés (25:21). A negyedik szettben újfent nagyobb fokozatba kapcsoltak a kaposváriak és 25:18-ra nyertek, amivel a mérkőzést is lehozták 3:1-es sikerrel.

Női röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntő visszavágó:
MÁV Előre-BERICAP- 1. MCM-Diamant Kaposvár 1:3 (-18, -22, 21, -18)
Székesfehérvár, 50 néző. Vezette: Szarka, Szél
MÁV: Sebestyén, Ancsin, Haase, Kiss, Szilágyi, Durdanovic. Csere: Kovács, Deli-Germann (liberók), Sólyom, Hackl. Vezetőedző: Farkas Mihály.
MCM: Klisura, Kump, Király-Tálas, Matic, Helic, Djuric. Csere: Hegyi, Szpin (liberók), Djuric, Kalmár, Szedmák, Szücs, Bodovics. Vezetőedző: Sasa Nedjelkovic.

A mérkőzés alakulása: I. szett: 2:3, 3:8, 8:13, 14:20, 17:24. II. szett: 2:1, 6:12, 14:14, 17:20, 21:24. III. szett: 2:2, 6:4, 11:10, 24:21. IV. szett: 3:5, 8:8, 11:12, 14:19, 16:23

Farkas Mihály: "Úgy alakult a sorsunk, hogy a mérkőzések az edzések. Az elején még nagyon tiszteltük a Kaposvárt, majd, amikor ez elmúlt, elkezdtünk játszani és az már nagyon tetszett. Sasa Nedjelkovic barátomnak sok sikert kívánok a kupában és a bajnokságban is!"

Szasa Nedjelkovic: "2:0 után, mikor matematikailag már továbbjutottunk, felszabadultá váltunk és más dinamikával játszottunk a harmadik és negyedik szettben. Az utolsóban oda kellett tenni magunkat, hogy megnyerjük a meccset."

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Eke Péter és Szabó Vilmos is marad a MÁV Előre Foxconnál: a játékosokat az elmúlt szezonról és céljaikról kérdeztük

A MÁV Előre Foxconn két kulcsjátékosa, Eke Péter és Szabó Vilmos a 2025/26-os szezonban is a csapat kötelékében marad. A […]

Készülhet a 2026-os Bajnokok Ligájára a MÁV Előre Foxconn

Ismét izgalmas szezonra készülhet a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, az egyesület ugyanis hivatalosan is bekerült a 2026-os CEV Bajnokok […]

Álláshirdetés: pénzügyi asszisztenst keres a MÁV Előre SC

A MÁV Előre SC azonnali kezdéssel keres új munkatársat pénzügyi asszisztens pozícióba. Feladatok: Bejövő – kimenő számlák iktatása, scannelése Pályázatok […]

Kvalifikációs sikerek a FitKid Európa Kupán

Remek eredményekkel zárták sportolóink a Tatán megrendezett, 2025-ös FitKid Európa Kupa kvalifikációs versenyét, ahol több első helyezést is sikerült megszerezni. […]
crossmenuchevron-down