Röplabda

Hátország - Kettős győzelmek, kettős vereségek - 03.14.

A mögöttünk hagyott hétvégén ezúttal csak szombaton léptek pályára utánpótlás együtteseink. Az U20-as lányok, Vladan Aleksic tanítványai, valamint az U15-ös […]

Győzelem otthon, de mégis idegenben

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának 25. fordulójában az eredeti sorsolás szerint idegenben játszott volna csapatunk, mivel a MAFC volt […]

Újabb toborzón jártunk

Legutóbb a Felsővárosi Általános Iskolában népszerűsítettük a röplabdát, ezúttal a Széna téri Általános Iskolában tartott röplabda toborzót klubunk. Ahogy már […]

Hátország - Felemás hétvége után - 03.07.-03.08.

Utánpótlás együtteseink közül maradéktalanul egyik sem örülhetett igazán a hétvégi mérkőzések után. Talán az U13-as mini bajnokságban játszó Kék gárda […]

UP!

Utánpótlás 12.06.-12.07. - A lányoknak most jobban ment

Utánpótlás csapataink közül az U20-as, és az U15-ös lányok tökéletesen zárták a hétvégét, míg mindezt ezúttal a fiúk nem mondhatták […]

Utánpótlás 11.19.-11.30. - Feljutottak a Kékek

Ezen a hétvégén is a korábbiakhoz képest némiképp kevesebb mérkőzés, ám annál nagyobb sikerek övezték utánpótlás együtteseink útját Az U13-as […]

UTÁNPÓTLÁS 11.22.-11.23.

  A legkisebbek is a fedélzeten A korosztályos csapataink jelentős része mérkőzés nélkül maradt a mögöttünk hagyott hétvégén. Az U20-as […]

Hátországból jelentjük November 15-16

Felemás mérleggel zártunk Utánpótlás csapataink útját ezen a hétvégén jobbára vereségek kísérték, az U13-as mini bajnokságban szereplő lányok - a […]

csapatsportok

Két fehérvári legendával erősített labdarúgó szakosztályunk

Új vezetőedző és kapusedző csatlakozott a MÁV Előre SC U19-es labdarúgócsapatához.

Kupagyőzelmével történelmet írt az ÉDRA női strandröplabda csapata

Az Észak-dunántúli Röplabda Akadémia csapata lett az első magyar női együttes, amely győzedelmeskedni tudott Strandröplabda klub MEVZA-kupán.

Döntőzik az ÉDRA strandröplabda csapata Szlovákiában

Az Észak-dunántúli Röplabda Akadémia csapata vasárnap 14:30-tól az aranyéremért játszik a Klub MEVZA női strandröplabda kupán Pozsonyban.

Győzelemmel indította a tavaszt a MÁV Előre labdarúgócsapata

Rendkívül fontos három pont megszerzésével indította a MÁV Előre SC férfi U19-es labdarúgócsapata a tavaszi szezont a Vármegyei I. osztályú bajnokságban.

Egyéni sportok

crossmenuchevron-down