UP! röpikörkép
Folytatták menetelésüket utánpótlás korú röplabdázóink is, számos szép eredménnyel lettek gazdagabbak az elmúlt hétvége folyamán.
November 11. (szombat):
Torma Ágnes U20 Országos Bajnokság / Leány U20 II. osztály Nyugat alapszakasz, Kaposvár:
KASI U20 - MÁV Előre kék 0-3
MÁV Előre kék - Hvse 3-1
MÁV Előre kék: Pricop, Göböly, Tarr, Marcinka, Rózsás, Zolnai, Szabó, Péntek, Tóth, Horváth.
Vezetőedző: Pricop Adrian
Torma Ágnes U20 Országos Bajnokság / Leány U20 III. osztály Nyugat alapszakasz, Biatorbágy
Viadukt SE U20 lány - MÁV Előre fehér
MÁV Előre fehér - ZTE Röplabda Klub
MÁV Előre fehér: Somogyi, Felkai, Hegyi, Takács, Dulai, Tábi, Poser, Schwarzinger, Pinke, Németh, Horváth, Szávai.
Vezetőedző: Kovács Mária
"Az első, Viadukt elleni mérkőzésünkön lelkesen, a taktikai fegyelmet betartva játszott a csapat. Letörte a lányokat, hogy a második szettet 25:27 arányban elvesztettük. A folytatásban nem sikerült hasonlóan szoros eredményt elérni, ami viszont örvendetes, az, hogy időnként a szép labdamenetekben visszaköszöntek az edzéseken gyakorolt megoldások. A második mérkőzésen 10:1-es vezetés után sikerült a zalaegerszegi csapatnak egyenlítenie, és a szett az ő javukra dőlt el. Az csapat önbizalma megingott, és az időnként előforduló szép megoldásokkal nem sikerült tartós vezető pozícióba kerülni. A nyitások biztonsága és erőssége szépen javul, de az alapjátékunknak gördülékenyebbé és pontosabbá kell válnia. Mindkét mérkőzésen a végeredmény 3:0 az ellenfél javára, gratulálok a győzelméhez. Nálunk egyik kulcsemberünk hiánya fontos hátrányt jelentett" - nyilatkozta Kovács Mária vezetőedző a mérkőzések után.
Tatár Mihály U15 Országos Bajnokság / Fiú U15 I. osztály alapszakasz, Miskolc:
MEAFC-Miskolc - MÁV Előre kék 3-0
MÁV Előre kék - PSE Zöld 0-3
MÁV Előre kék: Hirt, Kassai, Fehér, Szamosfalvi, Ottó, Borók, Kovács, Oláh, Kapás.
Vezetőedző: Varga László
U12 Országos Kismini Bajnokság - Leány / U12 II. osztály NYUGAT alapszakasz, Lovasberény:
MÁV Előre kék - VASAS SC U12 KÉK 3-0
PTE-PEAC - MÁV Előre kék 1-2
“Kicsit bátortalanul kezdtük a mérkőzést. Ebben benne volt a hazai pálya izgalma, szurkolók jelenléte. Ügyesen játszottuk a tanult játékot. Amikor kicsit kiengedtünk, és az ellenfél elkezdte irányítani a meccset, de gyorsan visszatértünk a saját játékunkhoz” - nyilatkozta Varga Andrea vezetőedző a VASAS elleni mérkőzés után.
“A mérkőzést magabiztosan kezdtük. A második szett elején volt egy kis megingás, de hatalmasat küzdöttek a lányok és miénk lett a végső győzelem” - nyilatkozta Varga Andrea vezetőedző a második győztes mérkőzés után.
November 12. (vasárnap):
dr. Tarnawa Ferdinánd U20 Országos Bajnokság / Fiú U20 I. osztály alapszakasz, Budapest:
DKLSN A - Máv Előre 0-3
MÁV Előre - PSE Zöld 3-0
MÁV Előre: Szendrői, Lukács, Péter, Gál, Sturm, Kovács, Szávai, Sebestyén, Vida, Tálos, Szentesi Naményi.
Vezetőedző: Koch Róbert.
“Hoztuk a kötelezőt, örülök, hogy egy ilyen szintű mérkőzésen is jól teljesítettünk. Nem voltak hullámvölgyek, mindenki hozzátett a sikerhez egy kicsit” - nyilatkozta Koch Róbert vezetőedző az első győztes mérkőzés után.
“A Pénzügyőr csapata rendkívül jó képességű játékosokból áll. Ha megtanulnak csapatként is játszani, sokra vihetik. Ez most nem sikerült nekik. A jó hozzáállás, a hit, fél siker. Ezt sikerült taktikával egy kicsit felturbóznunk, így meg volt a mérkőzés. A támadó nyitásaink működnek, így nincs nagy gondunk a mérkőzéseken” - nyilatkozta Koch Róbert vezetőedző a Pénzügyőr elleni győztes mérkőzés után.
dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Bajnokság / Leány U15 II. osztály NYUGAT alapszakasz, Tatabánya:
TRSE Kék - MÁV Előre kék 0-3
MÁV Előre kék - SZOSI B 1-3
MÁV Előre kék: Szabó, Somogyi Nóra, Varga, Kovács B., Kovács V., Nagypál, Király-Incze, Huczka, Szuromi, Kovács Barka, Szűcs, Rézman, Somogyi Nikolett, Sziráki.
Vezetőedző: Horváth Virág.
dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Bajnokság / Leány U15 III. osztály NYUGAT-A alapszakasz, Lovasberény:
MÁV Előre fehér - Veszprém Volley 3-0
PTE-PEAC-A - MÁV Előre fehér 3-0
MÁV Előre fehér: Kratancsik, Trampler, Schöffer, Szender, Krell, Egerszegi, Tizer, Kindl, Páthi, Csik, Dági, Hegedűs-Nagy.
Vezetőedző: Próderné Pálinkó Szilvia.
“Koncentráltan, szinte hiba nélkül játszottunk az első meccsen. Nyitásban, támadások befejezésében nagyon sokat fejlődtek a játékosaim, könnyed győzelmet arattunk” - nyilatkozta Próderné Pálinkó Szilvia vezetőedző a győztes mérkőzés után.
“Az első szettben a csapat az öltözőben maradt, nem tudtuk felvenni a játék ritmusát, és bár egyre inkább belelendültünk a játékba, ez most kevésnek bizonyult”- nyilatkozta Próderné Pálinkó Szilvia vezetőedző a második mérkőzés után.
dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Bajnokság / Leány U15 IV. o. Észak-Dunántúl `D` alapszakasz, Kunsziget:
MÁV Előre piros - MTE 1904 1-3
Győri DRC Pink U15 - MÁV Előre piros 0-3
MÁV Előre piros: Pisch, Simon B., Farkas, Molnár, Diczkó, Halenár, Simon E., Somogyi, Fürst, Hege, Puskás.
Vezetőedző: Kovács Mária.
"A mosonmagyaróvári csapat ellen becsülettel helytálltak lányaink, és nem csak a nyertes szettben kényszerítették nagy küzdelemre ellenfelüket, hanem az egész mérkőzés alatt. 3:1 arányban nyerte a mérkőzést az MTE 1904 csapata, gratulálok nekik a győzelemhez. A győri lányok ellen erős, biztos nyitásokkal és lelkes, jó alapjátékkal sikerült megnyerni 3:0 arányban a mérkőzést. Mindenki játéklehetőséget kapott, és jó játékkal bizonyított" - nyilatkozta Kovács Mária vezetőedző a mérkőzések után.
Tatár Mihály U15 Országos Bajnokság / Fiú U15 III. osztály NYUGAT alsóház, Budapest:
TFSE - MÁV Előre fehér 3-1
MÁV Előre fehér - SZoSE 0-3
“Ismét szoros mérkőzést játszottunk a TFSE ellen. Mindkét csapat szemmel láthatóan fejlődött az elmúlt két hét folyamán. Örülök, hogy ezen a mérkőzésen is sikerült a nyitás taktikát betartani és sok támadást ütéssel tudtunk befejezni” - nyilatkozta Nagy Róbert vezetőedző, a TFSE elleni mérkőzés után.
“Második mérkőzésünkön már fáradtak voltak a srácok, úgyhogy itt nem sikerült jó játékkal előrukkolni. Ezek is hozzá tartoznak a fejlődési folyamathoz” - nyilatkozta Nagy Róbert vezetőedző, a SZoSE elleni mérkőzés után.