3064
2025.04.19.
16:00
Jegyek
3064
2025.04.19.
18:00
Jegyek

Hazai környezetben döntőznek ifistáink

2022. május. 24.

Május 27. és 29. között hazai környezetben, a Videoton Oktatási Központban küzdhet a minél jobb bajnoki helyezésért az ifjúsági első osztályban szereplő ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár fiú együttese.

Gelencsér Balázs tanítványai ígéretes helyzetből várhatják a dr. Tarnawa Ferdinánd Országos Ifjúsági Bajnokság hazai döntőjét, hiszen az alapszakaszban csupán egy pont hátránnyal végeztek a második helyen a KESI mögött, miután a fehérváriak tizenkét győzelemmel és két vereséggel zártak.

Az ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár a május 27. és 29. között, a Videoton Oktatási Központban rendezendő döntő első napján előbb az A-csoportban a Pénzügyőr SE-vel, majd a Dunaújvárosi SE RA-val csap össze.

A csoportkör győztesei automatikusan elődöntőbe jutnak, míg a második helyezettek a másik csoport harmadikjával vívnak keresztjátékot a legjobb négy közé jutásért május 28-án, szombaton, amely után még aznap megtartják az elődöntőket is. A végső helyosztókat május 29-én, vasárnap rendezik a VOK-ban.

Gelencsér Balázs vezetőedző: Nagyon örülünk, hogy mi rendezhetjük az ifjúsági bajnokság döntőjét annak tükrében, hogy a saját csapatunk is érintett a végjátékban. Tavaly nem sikerült döntőbe jutnunk, idén viszont igen és bízom benne, hogy ez, illetve a hazai pálya plusz erőt ad a srácoknak. Hiszem, hogy mindent beleadnak majd a háromnapos tornán, és azon lesznek, hogy a lehető legjobb eredményt érjék el.

A Dr. Tarnawa Ferdinánd Országos Ifjúsági Bajnokság I. osztály döntőjének programja
(Videoton Oktatási Központ (8000, Székesfehérvár, Berényi út 101.)

2022. május 27., péntek
A-csoport
10:00 Pénzügyőr SE - ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár
13:00 DSE RA - Pénzügyőr SE
16:00 ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár - DSE RA

B-csoport
11:30 RÖAK Kaposvár FINO - KESI
14:30 Szolnoki SPC - RÖAK Kaposvár FINO
17:30 KESI - Szolnoki SPC

2022. május 28., szombat
Keresztjáték: 
10:00 A II. – B III. helyezettek 
12:00 B II. – A III. helyezettek 

Elődöntők: 
17:00 B I. helyezett – A II.-B III. mérkőzés győztese 
19:00 A I. helyezett – B II.-A III. mérkőzés győztese 

2022. május 29., vasárnap
11: 00 5. helyért: keresztjáték vesztesei 
13:00 3. helyért: elődöntők vesztesei 
15:00 1. helyért: elődöntők győztesei
kb. 17:00 eredményhirdetés

A rendezvény kiadványa digitális formában is megtekinthető:

Várunk mindenkit nagy szeretettel, hogy segítségükkel kiszurkoljuk az akár érmes pozíciót az ÉDRA-MÁV Előre Fehérvár U19-es csapatának!

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Szombaton két Extraliga mérkőzésnek is otthont ad a MÁV Előre Volleyball Center

Április 19-én a MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapatát is új kihívás várja. Míg a lányok az UTE csapatával […]

Ismét vesztett szettek nélkül nyertünk a GreenPlan-VRCK ellen

Április 15-én, az Extraliga bajnokság elődöntőjének keretében a fiúk második alkalommal is találkoztak a GreenPlan-VRCK csapatával. Az ezúttal idegenben játszott […]

Harc az ötödik helyért: 3-0-ra maradtunk alul az UTE csapatával szemben

Április 14-én a MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata Budapesten találkozott az UTE játékosaival, hogy összecsapjanak az Extraliga bajnokság ötödik helyéért. […]

Elstartolt a jelentkezés a MÁV Előre nyári röplabdatáborába!

Idén nyáron is várja a 7–11 éves gyerekeket a MÁV Előre Röplabdatábor Székesfehérváron! Az eseményen többek között izgalmas edzésekkel, játékos […]
crossmenuchevron-down