Hátrányból felállva vágtunk vissza a Dágnak

2022. február. 6.

Hiába vezetett 1-0-ra a Dág Székesfehérváron, a vendéglátó MÁV Előre SC-Foxconn fordított és 3-1-es győzelmet aratott a férfi röplabda NB I Liga alapszakasz vasárnapi rangadóján.

Hol egyik, hol másik csapat vezetett a mérkőzés első szettjének elején, majd 10-10 után a litván Valdas Listanskis pontjaival kettővel ment a MÁV és sokáig őrizte is a vezetést. 19-19 után viszont a vendég Dág szerzett pontot és végül nagy izgalmak közetette 26-24-re nyert.

A második felvonás jelentős részében fehérvári előnyt mutatott a Videoton Oktatási Központ eredményjelzője. Ugyan 18-17-nél, 23-22-nél és 24-23-nál is felzárkózott a Dág egyetlen pontra, egyenlítenie nem sikerült és végül Listanskis pontjával győzött a hazai alakulat 25-23-ra, 1-1-re módosítva a bajnoki állását.

A harmadik játékrész eleje ezúttal is szoros volt, majd a fehérvári akciók eredményességének is köszönhetően jelentős különbség alakult ki a két fél között. 18-10-es MÁV-előny után vissza tudott kapaszkodni Zirigh Balázs együttese, a hajrát azonban jobban bírták Dávid Zoltán játékosai és 25-23-mal hozták a szettet, egyúttal megfordították a találkozó állását.

A negyedik etap elképesztő küzdelmet hozott. A fordulatokban gazdag labdamenetek a végjátékban csúcsosodtak ki: a szettgyőzelemért és MÁV-szempontból a bajnoki sikerért egészen harmincnégy pontig mentek el a riválisok, amelynek legvégén Boa Szabolcsék örülhettek: Leonardo Doda támadásból, majd Kholman Norbert sáncból szerzett pontjával 34-32-re nyert a vendéglátó és 3-1-re hozta az NB I Liga rangadóját.

A hazai csapat legeredményesebb játékosa Valdas Listanskis volt huszonnégy ponttal. A játéknap után élre állt a MÁV az NB I Liga tabellán.

Férfi NB I Liga alapszakasz
MÁV Előre SC-Foxconn - Dág KSE 3-1 (-24, 23, 23, 32)
Székesfehérvár, 195 néző. Vezette: Varjasi, Sík.
MÁV: Boa, Listanskis, Kulcsár, Kholman, Doda, Tóth K. Csere: Takács (liberó), Balázs. Vezetőedző: Dávid Zoltán.

Dávid Zoltán vezetőedző: „Nehéz meccs volt, nagyon örülök a győzelemnek! Nem dőlhetünk hátra, dolgozunk tovább. Leginkább mentálisan kell fejlődnünk, el kell hinnünk, hogy egy ilyen rangadót meg tudunk nyerni hazai pályán! Gratulálok a csapatomnak!”

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

„Amikor idejöttem, nem is terveztem, hogy ilyen sokáig maradok” – Pesti Marcell újra légiósnak áll

Kevés olyan búcsú van egy sportoló életében, amely egyszerre szól a lezárásról és egy új kezdet izgalmáról. Pesti Marcell számára […]

„Most nyílik ki igazán előttem a világ” – Szabó Vilmos a világ legerősebb bajnokságába igazol

Kevés nagyobb elismerése van egy klub munkájának annál, mint amikor a játékosai magasabb szintre lépnek. A nyártól új fejezet kezdődik […]

Az amatőrök is szezont zártak

Kiemelt vidéki sportegyesületként klubunk a Nemzeti Sportfejlesztési- és Módszertani Intézet jóvoltából adott otthont az Amatőr Bajnokság küzdelmeinek, melyet a Sportoló […]

Hátország - Bronzérmesek a fiúk - 06.06.-06.07.

A helyosztókat rendezték a mögöttünk hagyott hétvégén a korosztályos bajnokságokban. Vasárnap eldőlt, hogy az I. osztályban szereplő lányok az 5. […]
crossmenuchevron-down