Hatalmas röplabdakomplexumról született megállapodás

2024. július. 17.

Hosszú távú megállapodás született a PORTÉP Kft. és MÁV Előre Sport Akadémia között, melynek keretein belül 3300 négyzetméteres sportkomplexum kerül megépítésre Székesfehérváron.

A MÁV Előre SC elnöke, dr. Tálos Péter, a klub ügyvezető igazgatója, Kovács Krisztián, valamint a PORTÉP Kft. ügyvezető igazgatója, Lévai Gergely július 8-án írta alá a szerződést, amely új szintre emeli a székesfehérvári röplabdázást. 

A megállapodásnak köszönhetően az év végéig elkészül a klub 3300 méteres új röplabdakomplexuma. A Sóstói Ipari Parkba tervezett objektum három részre lesz osztva, kialakításra kerül benne: 

  • egy Extraligás versenypálya, ahol keresztben is lehet egyszerre két pályán edzéseket tartani
  • egy olyan csarnokrész, ahol egy utánpótlás centerpálya, illetve 150 négyzetméter területen konditerem kap helyet 
  • egy harmadik csarnokrész, ahol Magyarországon egyedülálló módon három strandröplabda pályát építenek ki

A munkálatok már megkezdődtek a helyszínen, hogy a MÁV Előre SC sportolói minél hamarabb otthonukká tehessék a klub új sportkomplexumát.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Címvédőhöz méltó bajnoki rajt

A honi férfi röplabda bajnokságban először lépett pályára csapatunk, és rendkívül magabiztos játékkal, lényegében csupa fiatallal teletűzdelve kereken egy óra alatt győzte le a vármegyei rivális, Dunaújváros KSE együttesét. MÁV Előre Foxconn – Dunaújváros KSE 3:0 (13, 16, 9)

Másodjára vereség

A TippmixPro Női Extraliga 9. fordulójából előrehozott mérkőzésen az MBH-Békéscsaba fogadta MÁV Előre Foxconn együttesét a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban. A lilák magabiztos játékkal három szett alatt eldöntötték az összecsapást. MBH-Békéscsaba – MÁV Előre Foxconn 3:0  (15, 17, 11)

„Ellenfelünk a magyar bajnok, komoly játékerőt képvisel” – így készül az esti BL-mérkőzésre a Las Palmas

Hogy látja az esélyeket spanyol ellenfelünk? Klubunknak hárman is nyilatkoztak.

Utánpótlás 10.18.-10.19.

A 2025. október 18-19-i hétvége mérkőzésekben gazdag volt a MÁV Előre Utánpótlás csapatai számára. A vasárnapi játéknapon az U20-as lány és fiú csapatok is dupla győzelmet arattak Székesfehérváron, ahogy az ÉDRA U20-as gárdája is kétszer nyert Zalaegerszegen. Az U15-ös lánycsapatok felemásan szerepeltek (a Kék 2 győzelem, a Piros 2 vereség, a Fehér 1 győzelem és 1 vereség), míg az U15-ös fiúk egy győzelemmel és egy vereséggel zártak Kunhegyesen. Szombaton az U12-es kismini csapatok belső körmérkőzésen játszottak.
crossmenuchevron-down