Hatalmas csata után ismét a fináléban

A MOL Férfi Magyar Kupa elődöntőjében rendkívül kiélezett csatában ugyan kiegyenlítette kétszettes előnyünket a Prestige Fitness PSE együttese, de az ötödik játszmában már a mi akaratunk érvényesült. A szombati döntőben a Fino Kaposvár lesz az ellenfelünk.
Álomszerűen kezdett csapatunk, 1:8 után muszáj volt időt kérnie a PSE vezetőedzőjének. Úgy tűnt ezt követően, hogy Grózer György intelmei meghallgatásra találtak, mert a zöld-fehérek fokozatosan gyűjtögették a pontokat, és feljöttek két egységre, 12:14. Innentől arra figyeltünk, hogy ez a távolság nem legyen kisebb, bár a hajrában még egyszer megismétlődött mindez, de a részgyőzelmünket nem veszélyeztették a fővárosiak.
A második szettet jobban indította a Pénzügyőr, ám a 2:1-es vezetésük volt ebben a játszmában az utolsó, amikor ők álltak jobban. Összehangoltan dolgozott a gárda, Eke Péter, Kecskeméti Bálint, valamint Karim Luna Slaibe pedig szállították a pontokat. Az első játékrészhez hasonlóan most sem tudtak kettőnél beljebb jönni a Grózer-tanítványok, és viszonylag biztosan zártuk ezt az etapot is.
A harmadik játszma már sokkal nyögvenyelősebbnek bizonyult, már az elejétől fogva. Altanuga Saroza és Grózer Tim vezérletével jobban összpontosított a PSE, mint korábban, és 10:10 után két-hárompontos előnyt kovácsolt. Ez a különbség állandósulni látszott, és kitartott a szett végéig.
A negyedik játékrészben pedig állva maradtunk, 7:2-es állásnál Omar Pelillo kénytelen volt magához rendelni a csapatot, de ez sem hozott nagyívű változást a játékunkban. Futottunk az eredmény után, többet hibáztunk, és ez ellenfelünk malmára hajtotta a vizet. A hajrában Alekszandar Ljaftov ásznyitásai, és Pesti Marcell pontos ütéseinek köszönhetően közelebb férkőztünk, Szabó Vilmos sánca pedig kettőre csökkentette a hátrányunkat, 23-21. Ennél jobban már nem ment, mert Altunaga Saroza pontot tett a szett végére.
Jöhetett a döntő játszma, melyben a fordulásig teljesen fej-fej mellett haladtak a felek, 7:8. A térfélcsere viszont fordulópontot jelentett, zsinórban négy pontot tett a közösbe Luna Slaibe, és végül Pesti vetett véget a 134 perces küzdelemnek.
A szombaton 19 órakor, szintén a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban megrendezésre kerülő döntőben a Vegyész RC Kazincbarcika ellen szintén 3:2-es győzelmet arató Fino Kaposvár ellen lépünk pályára.
Prestige Fitness PSE – MÁV Előre Foxconn 2:3 (-22, -20, 23, 23, -9)
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont, 800 néző
Vezette: Mezőffy Zsolt Tibor, Szarka János István.
Prestige Fitness PSE: Altunaga 23, Kispál 3, Kovács Z. 10, Grózer T. 21, Tóth K., Balogh L. 6. Csere: Bán (liberó), Tamási 3, Herczeg, Durigon 11. Vezetőedző: Grózer György.
MÁV Előre Foxconn: Szabó V. 5, Eke 6, Zvicer 15, Pesti 14, Luna Slaibe 18, Kecskeméti 13. Csere: Takács M., Szentesi (liberók), Ambrus 1, Bandi B., Varga P. 1, Ljaftov 6. Vezetőedző: Omar Pelillo.








