3064
2025.02.18.
18:00
Jegyek
212
2025.02.18.
20:00
Jegyek
3064
2025.02.22.
19:00
Jegyek

Háromszettes sikerrel tértek vissza a győzelem útjára női röplabdázóink

2023. november. 25.

A férfiak után a MÁV Előre Foxconn a női röplabdacsapata is könnyedén nyert az NBI. Extraliga alapszakaszában a székesfehérvári VOK Sportcsarnokban szombaton. Lukasz Przybylak vezetőedző együttese a Magyar Kupa kiesést követően magabiztos játékkal rukkolt elő a Diósgyőri VTK ellen.

A tabella utolsó helyezettje látogatott Székesfehérvárra, ami kiváló lehetőségnek tűnt, hogy a kék-fehérek önbizalmat meríthessenek a közelgő rangadóikra. A hazai együttes ennek megfelelően erős kezdő hatossal állt fel, egyedül a liberó pozícióban lehetett némi hiányérzet, ahol a sérülések miatt kényszerből továbbra is Tóth Jázmin a lengyel mester első számú megoldása. 

Az előzetes várakozásokkal ellentétben az első szett kicsit szorosra sikerült, ami talán annak is köszönhető, hogy Maia Dvoracek termelése elmaradt a megszokott nagyüzemitől. A második felvonás aztán már sokkal inkább tükrözte a papírformát, 25-17-es eredménnyel zártak a felek.

A harmadik játszma újfent kiélezett küzdelmet hozott. Egészen 22-22-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ezt követően azonban a hazai együttes ismét begyújtotta a rakétákat, és végül a szezon folyamán először három szettben nyert. A mérkőzés legeredményesebb játékosa a fehérvári együttes feladó átlója, Maia Dvoracek volt, 14 ponttal. A vendégektől Marija Skoric 12 pontig jutott. 

Fontos mérkőzés volt ez az önbizalmunk növelése szempontjából. Nehéz hét áll mögöttünk, de keményen dolgozunk, és bíznunk kell a folyamatban. Örülök, hogy ma minden egészséges játékosunk pályára léphetett, és így többféle felállást is tesztelhettünk. Talán nem ezen az összecsapáson játszottunk a leginkább szemet gyönyörködtetően, de a lényeg, hogy győzni tudtunk, ráadásul idén először 3-0-ra” – nyilatkozta Lukasz Przybylak, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője.

Az újabb bajnoki sikerrel a MÁV Előre Foxconn öt mérkőzést követően a pontvadászat harmadik helyén áll. 

MÁV Előre Foxconn – Diósgyőri VTK 3-0 (25-22, 25-17, 25-23)

Székesfehérvár, VOK Sportcsarnok

MÁV Előre Foxconn: Dvoracek, Andersson, Matos, Pallag, Orosz, Michalewicz. Csere: Tóth (liberó), Vezsenyi, Király-Tálas, Vacsi, Markovic. Vezetőedző: Lukasz Przybylak.

Diósgyőri VTK: Horváth, Einarsdóttir, Skoric, Egri K., Prosvirina, Jovanovic. Csere: Kundrák (liberó), Bari (liberó), Kiss, Kalmár, Hegyi, Hollósi, Egri B.. Vezetőedző: Németh Szabolcs.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Villámgyors MÁV Előre Foxconn győzelem: a Kecskeméti RC csapatát fogadtuk

Február 14-én a MÁV Előre foxconn fiai a héten már második Extraliga mérközésüket vívták, ezúttal a Kecskeméti RC ellen. A […]

A lányoknak elképesztő csatával vette kezdetét a negyeddöntő

Február 13-án a lányoknak hivatalosan is megkezdődött az Extraliga negyeddöntő, ahol ezúttal a FATUM Nyíregyháza lesz az ellenfelük az elkövetkező […]

Fiatal tehetségeink házi bajnokságon mutathatták meg tudásukat

Február 9-én egyesületünk házi bajnokságot rendezett a Csarnokban, ahol U11 és U13 korosztályú játékosaink kaptak lehetőséget a pályán való megmérettetésre. […]

Pénteken újabb meccsre készülhetnek a fiúk

A Dág KSE elleni 3-0-ás győzelmüket követően a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapatának nem jut sok idő a pihenésre. Február […]
crossmenuchevron-down