218
2026.02.14.
19:00
Jegyek
3057
2026.02.15.
18:00
Jegyek
3064
2026.02.18.
16:00
Jegyek

Háromszettes sikerrel előnybe kerültünk

2023. március. 14.

3:0-ra nyerte a MÁV Előre SC-Foxconn a Kecskeméti RC elleni negyeddöntős párharc első mérkőzését, a férfi röplabda Extraligában. Folytatás szombaton, Kecskeméten.

Jól kezdődött a mérkőzés hazai szemszögből, mivel a MÁV Előre már az első percekben előnybe került, amit gyakorlatilag a szett végéig meg is tartott. Küzdelmes játszmát láthatott a lelátón helyet foglaló több mint kétszáz néző, de összességében magabiztosan, 25:21-re nyertek Eke Péterék. 1:0

A második felvonásban folytatódott a szoros küzdelem, 5:5-nél döntetlen állt az eredményjelzőn. 8-8 után fokozatosan átvették az irányítást Leonardo Dodáék és egyre nagyobb előnyt alakítottak ki. Eke ász nyitással szerezte meg a huszadik fehérvári pontot, ekkor öttel állt jobban a vendéglátó. Végül pedig 25:19-re győzött a MÁV. 2:0

A harmadik etapot a KRC nyitotta jobban és eredményesebben, a mérkőzésen először vezetett is, hiszen 4-0-s szériát tudhatott maga mögött. Boldizsár Péter pontjával, 6-5-nél is előnyben volt a KRC, ezt követően viszont Ambrus Bence, Eke Péter és Pesti Marcell pontjainak is köszönhetően fordított a MÁV Előre, és 9-6-nál három pontos előnyre tett szert. A folytatásban elmaradtak az izgalmak, 21:15-nél hattal mentek Szabó Vilmosék. A szettet 25:20-nál Doda zárta le, a hazai csapat pedig 3:0-s sikert aratott.

Férfi röplabda Extraliga negyeddöntő, 1. mérkőzés
MÁV Előre SC-Foxconn — Kecskeméti RC 3:0 (21, 19, 20)
Székesfehérvár, 203 néző. Vezette: Kiss Z., Halász.
MÁV: Ambrus 6, Eke 3, Szabó 5, Pesti 17, Koci 16, Doda 3. Csere: Takács (liberó). Vezetőedző: Dávid Zoltán.
KRC: Boldizsár 8, Baserio 4, Fundora 10, Keen 2, Farkas 4, Varga 9. Csere: Gebhardt (liberó), Bogdán 1, Szabó, Török 1. Vezetőedző: Nagy József.

Dávid Zoltán: „Mindig nagyon nehéz a Kecskemét ellen játszani, nagyon jó erőt képviselnek, tele van fiatal, tehetséges játékossal a keretük. A taktikánkkal abszolút nem volt probléma, mindent betartottak a srácok, amit kértem. Inkább azok a kis berögzött, ki nem kényszerített hibáink jöttek elő, amik velünk vannak augusztus óta. De ez röplabda, amíg a labda gömbölyű, addig benne van a játékban. Az lenne a csoda, ha nem hibáznánk, akkor nem lenne értelme edzőnek lenni.”

Az egyik fél harmadik győzelméig zajló párharcban 1:0-ra vezet a MÁV Előre SC-Foxconn. A két fél következő összecsapását szombat este hat órától rendezik Kecskeméten.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Nem hezitáltunk sokat

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának 3. fordulójából elmaradt mérkőzést pótolta csapatunk a Szolnoki Röplabda Klub-SC SI ellen, és az […]

Hátország - Egy győzelem, egy vereség

U17-es fiú csapataink, valamint U13-as lányaink számára kétarcúan alakult a hétvége, egy sikeres összecsapás mellett a másik meccsük csalódással ért […]

Győzelem gigászi csatában

A TippmixPro Női Extraliga 16., az alapszakaszt záró fordulójában csapatunk ugyan kétszettes előnyt kovácsolt, ám végül csak horrorisztikus végjáték után […]

Folytattuk a sorozatot

A TippmixPro Férfi NB I Extraliga alapszakaszának 17. fordulójában csapatunk a várakozásoknak megfelelően legyőzte a SWISTEN Dág KSE legénységét. Ezzel […]
crossmenuchevron-down