3064
2026.02.07.
19:00
Jegyek
3064
2026.02.08.
16:00
Jegyek

Három tornán három Felsővárosi-érem

2016. április. 4.
12963854 1324907917526283 2601556032979688959 n

Szombaton és vasárnap is pályára léptek a Felsővárosi röplabdázói a hazai utánpótlás-bajnokságokban. A lányoknál egy arany-, a fiúknál két ezüstérem lett a hétvége termése.

Kecskemétre utaztak a székesfehérvári minik vasárnap, akik a Vásárhelyi fiú kupán mutathatták meg, hogy jelenleg milyen szinten röplabdáznak. A csapat ugyanis készül a gyermek bajnokság, valamint a diákolimpia döntőjére. Nagy Róbert szakvezetőnek szerencsére nem kellett csalódnia játékosaiban, ugyanis jó mérkőzéseket játszva végül ezüstéremmel térhettek haza a tornáról. Az első összecsapáson a Szolnok ellen 2:0-ra nyert a Felsővárosi, a második találkozón viszont ugyanilyen arányban alulmaradt a hazai közegben szerepelt Vásárhelyi ellen. A Felsővárosi ifjú röplabdázói nem csüggedtek sokáig a vereség miatt és sikerült újra győzelmet produkálniuk. A szintén kecskeméti Arany 2:0-s legyőzése következett, amit később még a Dabronc elleni 2:1-es siker is követett.

A csapat tagjai: Kis Dániel, Sebők Árpád, Hogenádler Erik, Monos Gergő, Nagy Zoltán, Szentesi Bálint, Arató Kristóf, Nagy Ádám. Edző: Nagy Róbert.

Hogenádler Erik az ezüstérme mellé kiérdemelte a torna legjobb feladójának járó díjat is.

12932975 1324242637592811 3382199086337225349 n

Egy nappal korábban mini kupát rendeztek tizenöt egyesület részvételével Szegeden. A királyok városát két gárda képviselte. Az egyes jelzésű elsőként jutott be a torna elődöntőjébe, ahol a Kecskeméti Sportiskolával (KESI 2) mérkőzött meg a fináléért. A találkozó 2:0-s fehérvári sikerrel zárult. A sors fintora, hogy ugyancsak a KESI, csak ezúttal az egyes számú csapat várt Nagy Róbert edző tanítványaira a folytatásban. Végül 2:0-ra kikapott a Felsővárosi, de az indulók számát figyelembe véve így is remek eredményt elérve lett második helyezett. A kettes számú fehérvári alakulat tisztes helytállással szerezte meg a tizenkettedik pozíciót.

12670708 1324161224267619 8856106102672939999 n

Ugyancsak szombaton volt egy hazai rendezésű felkészülési tornája is a Felsővárosinak. Fésűs Irén lányai végül tornagyőztesek lettek, sorrendben az MTK-t, a Dunakanyart és a Tatabányát megelőzve.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Emelt fővel búcsúztunk

A női Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján csapatunk a Fatum Nyíregyháza otthonában az első mérkőzésen szerzett hátrányát ugyan kiegyenlítette, ám az […]

Hosszú utazást követő gyors győzelem

A TippmixPro Férfi NB I Extraliga alapszakaszának 18. fordulójában csapatunk 62 perc alatt győzte le miskolci otthonában a MEAFC-Peka Bau […]

Hátország - Nem aprózták el a fiúk

A hétvégén a mini korosztály vitte a prímet az országos bajnokságokban. A lányoknál egyaránt akadt az ellenfél távollétében megnyert párharc, […]

A vártnál nehezebben

A TippmixPro Női Extraliga alapszakaszának 17. fordulójában két megnyert szett után kis híján meglepte csapatunkat a Vasas SC gárdája, ám […]
crossmenuchevron-down