Harmadik találkozónkon alul maradtunk a Vasas SC-vel szemben

Március 30-án a MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata ismét találkozott a Vasas SC játékosaival, hogy harmadik helyosztó mérkőzésüket is megvívják egymással. A Fehérváron játszott ötszettes meccs sok fordulatot tartogatott, melyből végül 2-3 arányban a Vasas SC jöhetett ki győztesen.
A korábbi helyosztó mérkőzések lendületes kezdései ellenére a lányok vasárnap esti meccsének első játékrésze ezúttal elég kedvezőtlenül alakult: a Vasas SC nagyon jó ütemben kezdte meg a játékot és sikerült stabil vezetésre szert tennie a MÁV Előrével szemben. A lányokat váratlanul érte az ellenfél határozott fellépése, emiatt csak nehezen találtuk meg magunkat a pályán. Kihívóink előnye pedig a szett második felére sajnos csak még tovább növekedett, csapatunk esélye a fordításra pedig egyre inkább veszélybe került. A küzdőszellem ennek ellenére egyértelműen érződött sportolóink játékán, és az utolsó pontokhoz közeledve az állás ismét kezdett szorosabbra fordulni. Ám a lányoknak sajnos így sem sikerült időben ledolgozniuk kialakult hátrányukat, a Vasas SC pedig pár lendületes labdajátékot követően 21-24-nél szettlabdához jutott, 22-25-nél pedig megszerezhette a mérkőzés első szettgyőzelmét.
A második játékrészben elengedhetetlen volt, hogy erőteljes válasszal szolgáljunk az első szett eseményeire, a lányok pedig eltökéltek voltak. Ezúttal sikerült is jóval erősebben kezdenünk a játékot és nemcsak a vezető pozíciót tudtuk hamar megszerezni, de pillanatokon belül látványos pontgyűjtésbe kezdtünk. A MÁV Előre játékosai megállíthatatlanul meneteltek előre, esélyt sem adva a Vasasnak a fordításra. 17-7-nél már a tízpontos előny is sikerült elérnünk, a lányoknak azonban még ez sem volt elég. Utolsó öt pontunkat 20-9-es állás mellett kezdhettük begyűjteni, melyhez szintén nem kellett sok idő a csapatnak. Pillanatokon belül szettlabdához jutottak sportolóink, majd 25-11-re sikerült egyenlítenünk.
A harmadik játékrész első pontjait szintén mi zsebeltük be, ezzel pedig úgy tűnt, ügyesen tartani tudjuk az előző szett határozott játékát. Előnyünket valóban ismét növelni kezdtük, végül mégsem tudtunk hosszú távon tartani a jó ritmust, 7-7-nél pedig beért minket a Vasas SC, majd 8-8-nál meg is tudták előzni csapatunkat. Ezt nem hagytunk annyiban, és 10-10-nél mi is egyenlíteni próbáltunk, ám úgy tűnt, egy picit megint a budapesti csapat került stabilabb erőfölénybe. Ez pedig később látványosan be is igazolódott: 20-24-nél megint a Vasas SC kapott lehetőséget egy újabb szettgyőzelemre, amivel a csapat egyből élt is, 1-2-re módosítva a mérkőzés állását.
A negyedik játékrészben a Vasas SC egy ideig tartani tudta az előző szettben is produkált tempóját, így most rajtunk volt a sor, hogy megtörjük a kialakult mintázatot. 4-4-nél pedig sikerült is utolérnünk kihívóinkat és átvenni a vezetést, a korábbi játszmákhoz képest azonban most végig nagyon szoros maradt az állás. A rizikót jól mutatta az is, hogy egy pillanatnyi jobb ütemnek köszönhetően 10-10-nél ellenfelünk fordítani tudott és tükrözve addigi előnyünket, most ők haladhattak előttünk párpontos vezetés mellett. Erre mi 16-16-nál tudtunk legközelebb eredményes válasszal szolgálni, újból elhappolva az első helyet. Ezután egy- és kétpontos előnyből játszott a MÁV Előre, izgalmas perceket okozva minden szurkolónak. 22-22-nél elképesztően kiélezetté vált a helyzet, ahol mindkét csapatot csupán néhány pont választott el egy újabb szettgyőzelemtől, ami nekünk a meccs folytatását, a Vasas számára azonban a végső diadalt jelentette volna. Aztán 24-24-nél a MÁV Előre Foxconn juthatott először szettlabdához, amit azonnal ki is használt, ezzel pedig a lányok, egy feszültséggel teli játszmát követően újabb esélyt harcoltak ki a fordításra.
Az ötödik, mindent eldöntő játékrész a negyedik szetthez hasonló, szoros állás mellett vette kezdetét, ahol mindkét csapat szívvel-lélekkel küzdött. A csapatok többször helyet cseréltek egymással, a kiélezett harc során pedig sokáig egyik oldalt sem lehetett egyértelműen az erősebb félnek titulálni. Sajnos aztán a szett második felének döntő pillanataiban a Vasas SC-nek sikerült jobban elkapnia az ütemet, és nagyjából két-három ponttal elénk kerültek. Ez az előny pedig végzetesnek bizonyult: 12-14-nél meccslabdához jutott ellenfelünk, mi pedig már nem tudtuk megakadályozni, hogy pontra váltsák azt. Ezzel két győztes meccset követően 2-3-ra elveszítettük soron következő helyosztó meccsünket a Vasas SC csapatával szemben.