Győztes debütálás a VOK-ban

2021. október. 24.

Megnyerte idei első hazai bajnokiját a MÁV Előre-Bericap a női röplabda NB I Liga alapszakaszban. Az immáron a Jáky iskola helyett a Videoton Oktatási Központban szereplő csapat három szettben múlta felül a DSZC-Eötvös DSE-t.

A házigazda szemszögéből kevésbé izgulós bajnoki találkozón végig dominált Jurij Melnyicsuk vezetőedző alakulata. Pontok tekintetében a nyitó etap volt a legsimább: mindössze tizenegy pontot tudtak szerezni a vendégek. A második és harmadik szettben valamivel közelebb állt a DSZC a MÁV-hoz, de a székesfehérvári sikert semmi sem ingatta meg.

Női röplabda NB I Liga alapszakasz, 2. forduló:

MÁV Előre-Bericap - DSZC-Eötvös DSE 3:0 (11, 15, 16)

Székesfehérvár, VOK. Vezette: Kiss, Mezőffy.

MÁV: Szerencsés-Miklai, Sólyom, Karnitskaya, Bortnikova, Kiss, Szilágyi. Csere: Kovács (liberó), Csabai. Vezetőedző: Jurij Melnyicsuk.

DSZC: Takács D., Ribeiro, Fehér, Béni, Tóth, Berza. Csere: Fehérvári (liberó), Kerek, Dóka, Juhász. Vezetőedző: Szombathy András.

Jurij Melnyicsuk vezetőedző: "Fegyelmezett, jó játékkal sikerült győznünk a Debrecen ellen. Vannak dolgok, amiket szoknunk kell még, de jól haladunk. Köszönjük a közönségnek a szurkolást és gratulálok a csapatnak!"

A MÁV Előre-Bericap a bajnokságban eddig két mérkőzést játszott és mindkettőt megnyerte, mint ahogy a Magyar Kupa selejtező párharcának első felvonását is behúzta. A vasárnapi program még nem ért véget klubunk számára. Este hét órától a férfiak a Rákosmentével játszanak, ugyancsak a VOK-ban.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down