Győzelemmel hangolódott férfi csapatunk a MEVZA-ligára

2023. november. 11.

Könnyed győzelmet aratott a MÁV Előre Foxconn a MEAFC Miskolc felett a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának ötödik fordulójában szombaton Székesfehérváron. A hazai bajnokit követően Dávid Zoltán vezetőedző csapata keddtől már a MEVZA Közép-európai Ligában kezdi meg vitézkedését.

A tavalyi Extraliga ezüstérmes kissé lassan lendült bele a mérkőzésbe, 10-12-nél még úgy tűnt, akár meglehet idei első szettvesztesége. A fehérvári együttes azonban rákapcsolt, és többek közt az idén először kezdőként szereplő Sebestyén Márton pontjainak köszönhetően 25-21-re megnyerte a szettet.

A második felvonásban Szentesi Bálint, Tomás Dileo, Christian Janke, Boa Szabolcs és Szávai Károly is pályára került. A változtatások azonban nem hoztak minőségbeli különbséget az összecsapáson, sőt, a MÁV Előre Foxconn még nagyobb előnyre tett szert, és 25-14-es eredménnyel zárta rövidre a játékrészt.

A mérkőzés végéig a kék-fehérek keretének minden tagja játéklehetőséget kapott, a MEAFC azonban így sem tudott erősebb ellenállást mutatni, így az utolsó 25-19-es szettel a továbbra is veretlen hazai csapat elkönyvelhette sorozatban ötödik 3-0-s győzelmét az Extraligában. 

A magyar bajnokság küzdelmeiben a MÁV Előre Foxconn számára most kéthetes szünet következik. A fehérváriakra nagy kihívás vár a jövőhéten, hiszen a MEVZA Közép-európai Ligában három nap alatt három nehéz mérkőzést játszanak a szlovák Rieker UJS Komárno és TJ Spartak Myjava, valamint a horvát MOK Mursa Osijek ellen a székesfehérvári VOK Sportcsarnokban. 

Okosan ki kell használnunk ezeket a mérkőzéseket, mert nagyon nagy lesz a terhelés a következő hetekben és az egész szezonban. Az a legfontosabb, hogy olyanok is minél több játéklehetőséget kapjanak, akik nem sokat játszanak, mert a későbbiekben mindenkire szükség lenne. Szeretném, ha meg is ragadnák ezeket az alkalmakat, hogy pályán tudjanak ragadni akár későbbi meccsszituációkban is” – nyilatkozta a mérkőzés után Dávid Zoltán, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője.

MÁV Előre Foxconn – MEAFC Miskolc 3-0 (25-2125-14, 25-19)

Székesfehérvár, VOK Sportcsarnok

MÁV Előre Foxconn: Szabó, Eke, Koci, Tomanóczy, Pesti, Sebestyén. Csere: Takács (liberó), Szentesi (liberó), Koci, Boa, Janke, Fazekas, Dileo, Péter, Szávai. Vezetőedző: Dávid Zoltán.

MEAFC Miskolc: Fenyvesi, Szabó, Komlósi, Kanellopoulos, Árva, Csizmadia. Csere: Dudás (liberó), Simkó, Kozsla, Kapusi, Faragó, Gombkötő. Vezetőedző: Bagó László.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Címvédőhöz méltó bajnoki rajt

A honi férfi röplabda bajnokságban először lépett pályára csapatunk, és rendkívül magabiztos játékkal, lényegében csupa fiatallal teletűzdelve kereken egy óra alatt győzte le a vármegyei rivális, Dunaújváros KSE együttesét. MÁV Előre Foxconn – Dunaújváros KSE 3:0 (13, 16, 9)

Másodjára vereség

A TippmixPro Női Extraliga 9. fordulójából előrehozott mérkőzésen az MBH-Békéscsaba fogadta MÁV Előre Foxconn együttesét a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban. A lilák magabiztos játékkal három szett alatt eldöntötték az összecsapást. MBH-Békéscsaba – MÁV Előre Foxconn 3:0  (15, 17, 11)

„Ellenfelünk a magyar bajnok, komoly játékerőt képvisel” – így készül az esti BL-mérkőzésre a Las Palmas

Hogy látja az esélyeket spanyol ellenfelünk? Klubunknak hárman is nyilatkoztak.

Utánpótlás 10.18.-10.19.

A 2025. október 18-19-i hétvége mérkőzésekben gazdag volt a MÁV Előre Utánpótlás csapatai számára. A vasárnapi játéknapon az U20-as lány és fiú csapatok is dupla győzelmet arattak Székesfehérváron, ahogy az ÉDRA U20-as gárdája is kétszer nyert Zalaegerszegen. Az U15-ös lánycsapatok felemásan szerepeltek (a Kék 2 győzelem, a Piros 2 vereség, a Fehér 1 győzelem és 1 vereség), míg az U15-ös fiúk egy győzelemmel és egy vereséggel zártak Kunhegyesen. Szombaton az U12-es kismini csapatok belső körmérkőzésen játszottak.
crossmenuchevron-down