218
2024.10.05.
19:00
Jegyek
211
2024.10.06.
18:00
Jegyek
3073
2024.10.12.
18:00
Jegyek

Győzelem lett a vége a nagy akarásnak

2020. január. 19.

3:2-re legyőzte a MÁV Előre-BERICAP a Dunaferr SE-t, a férfi röplabda NB I Liga alapszakasz II második körében. A házigazdák kétszer is hátrányba kerültek, de mindkétszer felálltak.

Jól kezdte 2020 első hazai bajnokiját a vendéglátó MÁV, 6:4-nél már két ponttal vezetett a Dunaferr ellen. A vendégek azonban feljavultak és az egyenlítést követően egyre nagyobb különbséget hoztak össze. 22:12-nél tíz volt közte, végül 25:14-re nyertek az újvárosiak.

A második játékrész az elsőhöz hasonlóan jól indult Gazsi Péter játékosainak. Az viszont eltérés volt, hogy sokkal tovább kitartott a jó forma: mindössze 14:14-nél érte be a Dunaújváros a Székesfehérvárt. Ezután a hajrá nagy küzdelmet hozott, Tomanóczy Tibor együttese ugyan átvette a vezetést, de a házigazda fordított. Kholman centerből szerzett pontja után szettlabdákhoz jutott a MÁV, melyek közül a másodikkal élni is tudott Yanier Cordiez Salazar által. A vége 25:23 lett.

A harmadik szettben 5:0-val kezdett a Dunaferr, majd 6:6-nál beérte őt a MÁV. A folytatásban ismét a vendégek gyűjtötték szorgosabban a pontokat, 22:17-nél már úgy nézett ki, siman hozzák az etapot. Stefanovics Krisztiánék azonban feltámadtak és két pontra felzárkóztak, az egalizálás azonban nem jött össze, 25:21-re nyert a vendég alakulat.

A negyedik játékrészben óriási fölényben röplabdázott a MÁV Előre-BERICAP, így elmaradt a bajnoki lezárása a vendégek részéről. 17:9-es hazai vezetés után 25:16-os fehérvári siker született, összesítésben pedig 2:2-re módosult a mérkőzés állása.

Az ötödik játszmában talán a korábbiaknál is motiváltabban és szervezettebben játszottak Náhol Gergőék, egyértelműen jelezve, hogy oly sok fiaskó után végre nyerni akarnak. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen végig kézben tartva a sorsdöntő szettet, 15:10-re nyertek, amivel a bajnokit is behúzták 2:1-re.

A mérkőzésen debütált a MÁV új igazolása, a brazil átló Renan Salton.

Férfi röplabda NB I Liga alapszakasz II., 2. forduló:

MÁV Előre-BERICAP - Dunaferr SE (-14, 23, -21, 16, 10)

Székesfehérvár, vezette: Nagy, Barabás.

MÁV: Salton, Náhol, Neukum, Kholman, Salazar, Stefanovics. Csere: Takács, Szentesi (liberók), Tóth. Vezetőedző: Gazsi Péter.

Dunaferr: Tomanóczy B., Laczi, Iván B., Majoros, Hatvany, Mészáros. Csere: Gebhardt (liberó), Iván G. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A mérkőzés alakulása: I. szett: 6:4, 6:10, 9:15, 12:20. II. szett: 4:1, 9:6, 14:14, 17:18, 24:22. III. szett:. 0:5, 6:6, 10:10, 13:17, 17:22, 21:23. IV. szett: 3:2, 11:6, 17:9, 23:14. V. szett: 1:0, 2:3, 6:3, 10:4, 12:8.

Gazsi Péter: "Végre hajtottunk, remélem megtört a jég. Ez kell a folytatásban is a győzelmekhez. Gratulálok a srácoknak!"

Tomanóczy Tibor: "Megérdemeltük a vereséget, mert tudásunkból nagyon keveset mutattunk. Hagytuk belelkesedni ellenfelünket, amit ki is használtak a hazaiak. Gratulálok a sikerükhöz!"

Renan Salton: "Jó kis meccset játszottunk egy nagyon jó ellenféllel szemben. Időnként azért vétettünk hibákat, de sikerült ezekből kijönnünk és végül magunk javára fordítani a bajnokit."

Ez is érdekelhet

Bajnoki mérkőzésen járt U13-as fiú csapatunk

Bajnoki mérkőzéssel búcsúztatta a szeptembert a MÁV Előre SC U13-as fiú csapata Biatorbágyon. A tornán játékosainknak a Csepel RC és […]

Átütő győzelem a Leány U15-ös harmadosztály első alapszakaszos mérkőzésein

Szeptember 21-én játszották a MÁV Előre SC lányai a dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Bajnokság első meccseit a Nyugat-F alapszakaszban, […]

A Liszi Ferenc Emléktornán mérettete meg magát a Máv Előre U13-as fiú csapata

Szeptemberben ismét megrendezték a Liszi Ferenc Röplabda Emléktornát, ahol U13-as játékosaink a DSE piros és kék csapata ellen mérkőztek meg. […]

Eredményesen zárt a MÁV Előre Foxconn a hétvégi emléktornán

Izgalmas hajrával zárult a szeptember 20-22. között megrendezett Horváth Károly és Dévényi Tibor Emléktorna Székesfehérváron, ahol a három napon át […]
crossmenuchevron-down