3073
2024.10.12.
18:00
Jegyek
3055
2024.10.12.
18:00
Jegyek
3064
2024.10.19.
17:00
Jegyek

Generációk csatája - újra Alba Szenior Röplabda Gálát rendeztek Székesfehérváron

2024. augusztus. 5.

Immáron hagyományosnak tekinthető esemény került megrendezésre a hétvégén Lovasberényben. A Magyar Röplabda Szövetség és a MÁV Előre SC szervezésében megint generációk találkoztak a pályán és a pályán kívül.

A nyári program része immáron több éve, hogy a szenior válogatott és az utánpótlás válogatott torna keretében zárja a felkészülési időszakot. Ehhez nyújt segítséget a házigazdák vegyes csapata, ahol az edzők mellett volt röplabdások és az idén egy aktív röplabdás alkotta a keretet - számolt be róla oldalán az MRSZ.

Az első meccsen a házigazdák csapata vívott szoros küzdelmet a Szenior 50+ válogatottal, akik a világbajnokságra készülnek. A 3 szettes mérkőzésen az utolsó szettben is csak minimális különbség döntött, amit Redjo Kocinak köszönhettek a hazaiak, hisz az utolsó pontokat ő ütötte. Így 2:1 arányban az Alba Line együttese jegyezhette a győzelmet.

(Fotó: MRSZ)

A második meccsen már a fiatalok vették át a főszerepet, amit a torna végéig nem is nagyon adtak ki a kezükből. A Bodonyi Ákos és Gyenes Márió vezette UP válogatott két szettben sikert aratott a szenior válogatott ellen. Bár a szeniorok megpróbáltak mindent, sokáig fej-fej melletti küzdelem volt, de minimális pontkülönbséggel a fiatalok bírták jobban. Ezt a tendenciát megtartották és a harmadik meccsen is ugyanilyen szettarányban arattak sikert. Pedig az Alba itt is megpróbált közel kerülni a győzelemhez, köszönhetően az extraligás játékosuknak is.

(Fotó: MRSZ)

A lovasberényi esemény nem csak a pályán zajló események miatt is érdekes. A pályán kívül volt válogatott röplabdások, röplabda legendák- Tatár Mihály- és jelenlegi edzők, szülők is találkozhattak egymással. Sok anekdota és érdekes szakmai elemzésnek lehetett fültanúja, aki a pálya széléről figyelte az eseményeket. Arról nem is beszélve, hogy igazi kupahangulatot is csináltak a nézők. Bízunk benne, hogy folytatódik ez a hagyomány, ami igazi ünnepe a röplabdának.


Eredmény:

1. U18 férfi válogatott

2. Alba Line Székesfehérvár

3. Szenior 50+ férfi válogatott

Ez is érdekelhet

A MÁV Előre Foxconn a Dág KSE és az UTE ellen lépett pályára

Október első hétvégéjén megkezdődött a legújabb szezon a MÁV Előre Foxconn csapatainak, akik a Dág KSE és az UTE játékosaival […]

Kezdi a szezont a MÁV Előre Foxconn

Október első hétvégéjén a MÁV Előre SC számára is elstartol a 2024/25-ös Extraliga. Elsőként a lányok lépnek majd pályára Budapesten, […]

Bajnoki mérkőzésen járt U13-as fiú csapatunk

Bajnoki mérkőzéssel búcsúztatta a szeptembert a MÁV Előre SC U13-as fiú csapata Biatorbágyon. A tornán játékosainknak a Csepel RC és […]

Átütő győzelem a Leány U15-ös harmadosztály első alapszakaszos mérkőzésein

Szeptember 21-én játszották a MÁV Előre SC lányai a dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Bajnokság első meccseit a Nyugat-F alapszakaszban, […]
crossmenuchevron-down