3073
2024.10.12.
18:00
Jegyek
3055
2024.10.12.
18:00
Jegyek
3064
2024.10.19.
17:00
Jegyek

Fantasztikus játékkal elődöntős női csapatunk az Extraligában 

2024. március. 5.

A MÁV Előre Foxconn nyerte az idegek csatáját a női röplabda Extraliga negyeddöntőjének ötödik mérkőzésén kedd este Székesfehérváron. Lukasz Przybylak vezetőedző együttese a Fatum-Nyíregyháza legyőzésével bejutott a legjobb négy közé a bajnokságban. 

A mindent eldöntő ötödik mérkőzésre szinte csurig telt hazai szurkolókkal a székesfehérvári VOK Sportcsarnok. Nem is csoda, ez a párosítás már eddig is hatalmas izgalmakat hozott. 

Az összecsapás a tétnek megfelelően, felfűtött érzelmekkel és magas oktánszámú játékkal kezdődött. Előbb a MÁV Előre vezetett 12-9-re, majd a Fatum vette át az irányítást. Két szettlabdája is volt 22-24-nél a vendégeknek, Maia Dvoracek ütését és két hibás nyíregyházi feladást követően azonban ismét a kék-fehéreknek állt a zászló. Végül a hazai csapat Pallag Ágnes pontjának és Nina Kocic rontott ütésének köszönhetően húzta be 27-25-re az első felvonást.

(Fotó: MÁV Előre Foxconn/Róth Gábor)

A második játszmába ugyanolyan elánnal vágtak bele a felek. Az eredmény 14-14-ig szorosan alakult, aztán a nyíregyháziak egy ötpontos szériával kerültek jelentős előnybe. Lukasz Przybylak gyorsan reagált, Király-Tálas Zsuzsanna helyett Agata Michalewicz, Linda Andersson helyett pedig Szabó Lilianna érkezett a pályára. A cserék lendítetek a MÁV Előre játékán, 20-nál már ismét döntetlenre álltak a felek. Egészen 26-27-ig ment a huzavona, amikor is Pallag Ágnes ütésénél a játékvezetők támadási hibát fújtak. A véleményes ítéletet hangos füttykoncerttel fogadta a publikum.

(Fotó: MÁV Előre Foxconn/Róth Gábor)

A szorosan elveszített szettet erőteljes reakció követte. A vendégek 11-14-nél még bizakodhattak, onnantól kezdve azonban rendkívül domináns játékkal álltak elő a fehérváriak. Adrian Chylinski, a Fatum vezetőedzője 18-16-nál és 20-17-nél is időkéréssel próbálta megtörni a MÁV Előre lendületét, ám kísérleteivel rendre kudarcot vallott. A kék-fehérek 25-20-as eredménnyel módosították 2-1-re az állást. 

(Fotó: MÁV Előre Foxconn/Róth Gábor)

A negyedik felvonásban a hazaiak önbizalma egyre növekedett, míg a Fatumnál az látszódott, hogy a játékosok energiaszintje látványosan visszaesett. A MÁV Előre női röplabdázói 8-7-től újabb szériába kezdtek, 19-11-nél pedig már szinte borítékolható volt a végeredmény. A fehérvári csapat a hátralévő időben magabiztosan védte előnyét, és 25-18-as sikerével bejutott az Extraliga elődöntőjébe. A legjobb négy párosítása a szerdai BRSE – UTE mérkőzést követően dől el. 

(Fotó: MÁV Előre Foxconn/Róth Gábor)

Lehet, hogy nem ez volt a leginkább szemet gyönyörködtető mérkőzésünk az idényben, de nagyot harcoltunk ezért az eredményért. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra. Mindenkire, egytől egyig, mert ez annak a kemény munkának az eredménye, amit eddig rendületlenül beletettünk. Bebizonyították, hogy az akaraterejük megtörhetetlen. Áldás, hogy ezt a csapatot irányíthatom. Most ezt egy kicsit kiélvezzük, aztán holnap már csak az elődöntőre gondolunk

– nyilatkozta Lukasz Przybylak, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője.

Az elején jól játszottunk. Az első két szett kiélezett volt, így szerintem az 1-1 megérdemelt eredmény volt. Azt követően azonban szemmel látható volt a különbség a két csapat között. Az első két mérkőzésen a MÁV Előre lassan lendült bele, de az elmúlt három összecsapáson megmutatták az erejüket. A cserepadon sokkal nagyobb a merítési lehetőségük minden pozícióban. Az elmúlt egy hónapban négynaponta játszottunk, ezért nem igazán volt időnk a technikai elemeken dolgozni, ráadásul december óta sérülésekkel kell megküzdenünk. Most mindent meg kell tennünk, hogy felkészüljünk a szombati Magyar Kupa mérkőzésre, mert ez az utolsó lehetőségünk az éremszerzésre a szezonban

– összegezett Adrian Chylinski, a Fatum-Nyíregyháza vezetőedzője.

(Fotó: MÁV Előre Foxconn/Róth Gábor)

MÁV Előre Foxconn – Fatum-Nyíregyháza 3-1 (25, -26, 20, 18)

Székesfehérvár, VOK Sportcsarnok

MÁV Előre Foxconn: Dvoracek, Andersson, Király-Tálas, Vacsi, Matos, Pallag. Csere: Kovács (liberó), Tóth J. (liberó), Tarr, Markovic, Szabó, Orosz, Michalewicz, Ventura. Vezetőedző: Lukasz Przybylak.

Fatum-Nyíregyháza: Jeremic, Földi, Carabali, Kocic, Nagy, Antivero. Csere: Tóth F. (liberó), Tóth D. (liberó), Farkas, Tolnai, Rufin-Martínez, Da Mata, Szabó. Vezetőedző: Adrian Chylinski.

Ez is érdekelhet

Horvátországban nyert a MÁV Előre Foxconn

A 2025-ös CEV Volleyball Challenge Cup keretein belül a MÁV Előre Foxconn férfi csapata Horvátországban kezdte meg a bajnokságot, ahol […]

CEV Challenge Cup 2025: Tatabányán lép pályára a MÁV Előre Foxconn

A MÁV Előre Foxconn idén is megméretteti magát a CEV Challenge Cup nemzetközi rőplabdakupán, melynek első hazai mérkőzésére ismét Tatabányán […]

A MÁV Előre Foxconn a Dág KSE és az UTE ellen lépett pályára

Október első hétvégéjén megkezdődött a legújabb szezon a MÁV Előre Foxconn csapatainak, akik a Dág KSE és az UTE játékosaival […]

Kezdi a szezont a MÁV Előre Foxconn

Október első hétvégéjén a MÁV Előre SC számára is elstartol a 2024/25-ös Extraliga. Elsőként a lányok lépnek majd pályára Budapesten, […]
crossmenuchevron-down