Érkezik a lányok hazai negyeddöntős meccse

2025. február. 17.

Nyíregyházi összecsapásukat követően, február 18-án jön a lányok következő mérkőzése az Extraliga negyeddöntő keretében. A FATUM-Nyíregyháza ellen folytatott megmérettetés első meccse izgalmas, ötszettes kihívássá nőtte ki magát, amelyet végül 3-2 arányban ellenfelünknek sikerült megnyernie. Most azonban velünk lesz a hazai pálya előnye, és ha valamit egyértelműen megmutattak a lányok, az az, hogy bőven van bennük harci szellem és mindent meg fognak tenni a győzelemért.

Emellett biztos, szurkolóink támogatására mindennél nagyobb szükségünk van. Gyertek el minél többen és segítsünk a lányoknak visszabillenteni a mérleg nyelvét!

 

JEGYEKÉRT KATT IDE!

 

MENETREND

A mérkőzés időpontja: 2025. február 18., 18:00 óra

A mérkőzés helyszíne: 8000 Székesfehérvár, Olasz utca - MÁV Előre Volleyball Center

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

„Most nyílik ki igazán előttem a világ” – Szabó Vilmos a világ legerősebb bajnokságába igazol

Kevés nagyobb elismerése van egy klub munkájának annál, mint amikor a játékosai magasabb szintre lépnek. A nyártól új fejezet kezdődik […]

Az amatőrök is szezont zártak

Kiemelt vidéki sportegyesületként klubunk a Nemzeti Sportfejlesztési- és Módszertani Intézet jóvoltából adott otthont az Amatőr Bajnokság küzdelmeinek, melyet a Sportoló […]

Hátország - Bronzérmesek a fiúk - 06.06.-06.07.

A helyosztókat rendezték a mögöttünk hagyott hétvégén a korosztályos bajnokságokban. Vasárnap eldőlt, hogy az I. osztályban szereplő lányok az 5. […]

Utánpótlás döntők 2026 - Egy győzelem, és egy vereség

Mindkét I. osztályban szereplő U17-es csapatunk az Országos Döntőben egy győzelem után vereséggel folytatta útját a csoportküzdelmek során. Szalayné Sebők […]
crossmenuchevron-down