3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Első(!) bajnokira várva

2020. október. 30.

Bármennyire is hihetetlennek tűnik, november kezdete előtt csupán egy nappal játssza első bajnoki mérkőzését a MÁV Előre-BERICAP a női röplabda NB I Liga 2020/2021-es kiírásában. A koronavírus a férfiakkal kissé "jobban bánt", vasárnap már a harmadik találkozójukat vívják a honi pontvadászatban.

Szombaton 18 órai kezdéssel a TFSE vendége lesz a MÁV Előre-BERICAP női alakulata. Az NB I Liga alapszakaszának hivatalosan 6. fordulóbeli összecsapása zárt kapus lesz, de terveink szerint a fehervarvolley Facebook-oldalon élő stream formájában beszámolunk róla.

Vasárnap 16 órától a férfiak hazai közegben lépnek pályára: Gelencsér Balázs játékosai a Szolnoki Röplabda Klubot fogadják az NB I Liga alapszakasz 7. fordulójában. Ez a találkozó nyilvános lesz a közönség számára. A székesfehérvári Jáky iskolába azonban mindenki kizárólag szájmaszk viselésével léphet be.

Ugyancsak a hét utolsó napján, délelőtt 11 órától rendezik a MÁV Előre Röplabda Akadémia - Röpisuli SE párharcot a női NB II-es bajnokság Nyugat "B" csoportjának 17. fordulóból előrehozott mérkőzésén.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down