Előnyben a Kaposvár

2019. október. 22.

A papírformának megfelelően az 1. MCM Diamant Kaposvár nyerte a MÁV Előre-BERICAP elleni női röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntő első mérkőzését. A hazai lányok próbálták tartani a lépést az Extraligában szereplő együttessel, de a somogyiak erőfölénye megmutatkozott a 3:0-s végeredményben.

Cseppet sem kezdte szégyenlősen a MÁV Előre a Kaposvár elleni mérkőzést, azonban hiába vezetett 3:2-re, hamar fordított a somogyi gárda és végig előnyben játszva hozta a nyitó játékrészt a jól küzdő hazai fiatalok ellen. (15:25) Érdekessége volt a nyolcaddöntő első felvonásának, hogy Tálas Zsuzsanna kaposvári színekben lépett pályára és nézett farkasszemet édesanyja, Fésüs Irén tanítványaival.

A második játékrész leginkább az ellenfélről szólt: végig irányították a játékot a somogyiak, a szett második felében pedig már a cseréknek is játéklehetőséget biztosított Nedjelkovics Szasa vezetőedző. (10:25).

A harmadik szettre összeszedte magát a vendéglátó és 4:1-nél hárompontos előnybe került. 6:6-nál kiegyenlítettek Tálas Zsuzsannáék, 10:6-nál pedig már néggyel ők mentek. Ezután ugyan nem engedte nagyon távol magától a MÁV a Kaposvárt, a vendégek fölénye így is elegendőnek bizonyult az újabb szettgyőzelemhez, amivel 3:0-ra hozták a kupameccset és előnybe kerültek a visszavágóra.

A párharc második mérkőzését október 29-én 18 órai kezdettel rendezik a Kaposvár Arénában.

Női röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntő, első mérkőzés:
MÁV Előre-BERICAP - 1. MCM Diamant Kaposvár 0:3 (-15, -10, -17)
MÁV: Zolnai V., Sziládi V., Busa. S., Petri I., Berkó L., Orosz B. Csere: Kovács E. (liberó), Borostyán F., Martinez V. I., Berkó V., Szabó L. Vezetőedző: Fésüs Irén.
1. MCM: Klisura S., Tálas Zs., Djuric D., Szűcs K., Sipic L., Matic T. Csere: Szpin R. (liberó), Horváth A., Kalmár V., Tóth J. Vezetőedző: Nedjelkovics Szasa.

Fésüs Irén: "Jók voltunk az első szettben, amíg bírtuk tartani a lépést testben, fejben, lélekben. A liberónk, Kovács Evelin mezőnymunkája nagy segítségünkre volt. Sajnos már 0:2 az állás az anya-lánya párharcban."

Nedjelkovics Szasa: "Úgy vállaltuk ezt a mérkőzést, hogy pár nap múlva nyíregyházi rangadót játszunk a bajnokságban. Amiért jöttünk Székesfehérvárra, azt sikerült teljesíteni."

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Eke Péter és Szabó Vilmos is marad a MÁV Előre Foxconnál: a játékosokat az elmúlt szezonról és céljaikról kérdeztük

A MÁV Előre Foxconn két kulcsjátékosa, Eke Péter és Szabó Vilmos a 2025/26-os szezonban is a csapat kötelékében marad. A […]

Készülhet a 2026-os Bajnokok Ligájára a MÁV Előre Foxconn

Ismét izgalmas szezonra készülhet a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, az egyesület ugyanis hivatalosan is bekerült a 2026-os CEV Bajnokok […]

Álláshirdetés: pénzügyi asszisztenst keres a MÁV Előre SC

A MÁV Előre SC azonnali kezdéssel keres új munkatársat pénzügyi asszisztens pozícióba. Feladatok: Bejövő – kimenő számlák iktatása, scannelése Pályázatok […]

Kvalifikációs sikerek a FitKid Európa Kupán

Remek eredményekkel zárták sportolóink a Tatán megrendezett, 2025-ös FitKid Európa Kupa kvalifikációs versenyét, ahol több első helyezést is sikerült megszerezni. […]
crossmenuchevron-down