Dupla forduló, dupla siker

2020. október. 28.

Egy napon belül két bajnoki fordulóját is lejátszotta a MÁV Előre Röplabda Akadémia az NB II-es női bajnokságban. A hétközi játéknapon Balafüreden nyertek lányaink.

Mindössze egy kezdőcsapatnyi játékossal tudott pályára lépni a Szent Benedek Röplabda Akadémia vendégeként a MÁV Előre kedden. A végeredményben azonban ez nem köszönt vissza szerencsére, mindkét mérkőzést 3:0-ra nyerték Sebestyén Flóráék.

Női röplabda NB II (U21), Nyugat "B" Csoport:

2. forduló:

Szent Benedek RA - MÁV Előre RA 0:3 (-7, -9, (-5)

Farkas Mihály vezetőedző: "Nagyon jól szerváltunk ezen a mérkőzésen, s ez a technikai elem eldöntötte a mérkőzés sorsát."

11. forduló (előrehozott mérkőzés):

Szent Benedek RA - MÁV Előre RA 0:3 (-12, -7, -12)

A MÁV kerete: Sebestyén, Sólyom, Kovács, Kiss, Szilágyi, Fáskerti. Vezetőedző: Farkas Mihály.

Farkas Mihály vezetőedző: "A nap második mérkőzésén egy kicsit kisebb volt a koncentráció, a győzelmünk azonban így sem forgott veszélyben."

A MÁV négy bajnokin elért három sikerrel és egy vereséggel első helyen áll a Nyugat "B" csoport tabelláján.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down