Dávid Zoltánnal az Extraligában is!

2022. július. 24.

Sikeres szezont tudhat maga mögött Dávid Zoltán, a MÁV Előre SC-Foxconn férfi röplabdacsapatának vezetőedzője. A szakember első fehérvári évében élen végzett az NB I. Ligában és feljutott az Extraligába, ahol a következő szezonban folytathatja a klubnál megkezdett munkát.

Ennyi idő elteltével milyen érzés felidézni az előző bajnokságot, különösen az utolsó hazai mérkőzést, amely a feljutásról döntött?
Még mindig hihetetlen érzés, hogy feljutottunk. Azóta nagyon sokszor megnéztem azt a mérkőzést és még most is az az érzés tölt el, hogy "vissza van még a neheze és fel kell jutni", pedig már feljutottunk!

Mekkora pályán belüli és azon kívüli küzdelem eredménye volt az NB I. Liga 1. hely elérése?
Nagyon hosszú szezon után vagyunk, az elmúlt kilenc hónapunkra vissza tekintve voltak nagyon nehéz időszakok. Sokáig tartott, mire tudatosult a játékosokban, hogy mit is szeretnék, hisz ők más szemléletben éltek eddig és máshogy látták ezt a sportot, mint én. Viszont aki a csapatomban játszik, annak muszáj felvenni és azonosulni azzal a mentalitással, amit én képviselek. Hit, alázat, küzdeni tudás, nyerni akarás! Számomra nem az a fontos, hogy ki játszik jól vagy sem, hanem hogy minden legyen meg benne azok közül, amiket az imént felsoroltam. Természetesen pozitívnak értekelem az elmúlt időszakot, hisz nagyon nagy fejlődésen mentek keresztül a srácok, aminek az lett az eredménye, hogy bajnokságot nyertünk, de az ide vezető út sosem egyszerű. Büszke vagyok rájuk!

Több játékos kiemelte korábban a csapat összetartását, összeszokását, az egymásért küzdést. Te miként látod, ez volt a siker kulcsa?
Egy bajnokságot soha nem egyszerű megnyerni. Pláne úgy, hogy feljutó csapat szerettünk volna lenni, egy alacsonyabb osztálybólfelkerülni egy magassabb szintre. Olyan játékosokkal, akik az előző évben a csapataikban minimálisan, vagy éppen semmit nem játszottak, és korábban soha semmilyen csapatot nem juttattak fel. Továbbá egyből olyan terhet kaptak, hogy a cél a feljutás, amiről azt sem tudták, mivel jár. Hiányos volt a rutin és a tapasztalat területe, plussz a mérkőzések száma. Magyarán szólva nem mi voltunk az esélyesek. De miért mi jutottunk fel? Mert a másik csapatokkal szemben, kilenc hónapon keresztül kőkeményen edzettünk. Ez volt a siker kulcsa. Én abban hiszek, hogy csak a minőségi munkából lesz eredmény. És természetesen az a kohézió és kémia, ami kialakult a jatékosok között. Szerették egymást és tudtak egymásért küzdeni. Közös céljaink voltak, amiért közösen tudtunk küzdeni!

Mennyi időt kaptak a játékosok pihenésre, az élmények megélésére?
Mindenkinek volt elég pihenője. Akik válogatott kerettagok, ők edzőtáborban töltötték a nyarat, de természetesen feltöltődésre így is volt elegendő idő. A többiek pedig megkapták az edzésprogramot, amit a nyár folyamán el kellett végezniük.

Milyen szempontok alapján állítottad össze az új idény csapatát?
Dinamikus röplabdát szeretnék játszani, gyors labdákkal. Ezért olyan játékosokat válogattunk össze, akik képesek erre. Vannak tehetséges fiatal játékosaink és szeretném versenyeztetni őket, hogy kialakuljon náluk a versenyszellem, ami azt jelenti, nincs fix kezdő hatos. Küzdeni kell, hogy játsszon a játékos és azért is, hogy bennmaradjon a pályán.

Játékosként és edzőként is jelentős tapasztalaod van Extraligában. Melyek a főbb területek, amelyekkel szembe kell nézniük az NB I-ből felkerülő röplabdázóknak?
Teljesen más az Extraliga, össze sem lehet hasonlítani az NB I-gyel. Talán ami a legfontosabb, hogy felvegyük a tempót. Ezzel szerintem nem is lesz baj, nem vagyunk fizikálisan kevesebbek, mint a többi csapat. Ami ellenünk szól, az a tapasztalatlanság. Idő kell ahhoz, hogy megszerezzük a megfelelő rutint. Évekbe fog telni, de ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne addig is eredményt elérni.

Összeállt már a felkészülési menetrend?
Folyamatosan szervezünk edzőmeccseket. Próbálunk több külföldi csapattal játszani, ami a fejlődésünket szolgálná. Természetesen szeptemberre a hagyományőrző hazai torna is be van tervezve.

Mi lesz az alapvető elvárás akár pályán mutatott játék, akár eredmény tekintetében a 2022/2023-as idényben?
Az első évben a bennmaradás lesz az alapvető elvárás, de én hiszem, hogy ez a gárda többre is képes és bízom benne, hogy ezt a játékosok is így gondolják!

Sok sikert kívánunk Dávid Zoltán vezetőedzőnek és csapatának!

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Címvédőhöz méltó bajnoki rajt

A honi férfi röplabda bajnokságban először lépett pályára csapatunk, és rendkívül magabiztos játékkal, lényegében csupa fiatallal teletűzdelve kereken egy óra alatt győzte le a vármegyei rivális, Dunaújváros KSE együttesét. MÁV Előre Foxconn – Dunaújváros KSE 3:0 (13, 16, 9)

Másodjára vereség

A TippmixPro Női Extraliga 9. fordulójából előrehozott mérkőzésen az MBH-Békéscsaba fogadta MÁV Előre Foxconn együttesét a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban. A lilák magabiztos játékkal három szett alatt eldöntötték az összecsapást. MBH-Békéscsaba – MÁV Előre Foxconn 3:0  (15, 17, 11)

„Ellenfelünk a magyar bajnok, komoly játékerőt képvisel” – így készül az esti BL-mérkőzésre a Las Palmas

Hogy látja az esélyeket spanyol ellenfelünk? Klubunknak hárman is nyilatkoztak.

Utánpótlás 10.18.-10.19.

A 2025. október 18-19-i hétvége mérkőzésekben gazdag volt a MÁV Előre Utánpótlás csapatai számára. A vasárnapi játéknapon az U20-as lány és fiú csapatok is dupla győzelmet arattak Székesfehérváron, ahogy az ÉDRA U20-as gárdája is kétszer nyert Zalaegerszegen. Az U15-ös lánycsapatok felemásan szerepeltek (a Kék 2 győzelem, a Piros 2 vereség, a Fehér 1 győzelem és 1 vereség), míg az U15-ös fiúk egy győzelemmel és egy vereséggel zártak Kunhegyesen. Szombaton az U12-es kismini csapatok belső körmérkőzésen játszottak.
crossmenuchevron-down