CEV Challenge Cup: Romániában debütált a MÁV Előre Foxconn női csapata

2024. november. 6.

November 6-án a MÁV Előre Foxconn lányai a C.S.M LUGOJ csapatával mérkőztek meg, s ezzel az egyesület történetében először vettek részt a CEV VolleyBall Challenge Cup nemzetközi röplabdabajnokságon.

A romániai Lugoj városában vívott bemutatkozó mérkőzés első szettjében lányaink hamar bebizonyították, hogy méltó helyük van a nemzetközi mezőnyben. Összeszedett és lendületes játékukkal ugyanis gyorsan előnyhöz jutottak, magabiztosan uralva a pályát. Ugyan a játékrész végéhez közeledve kihívójuk is kezdett magához térni, valamelyest feldolgozva kezdeti lemaradását, ez nem volt elég ahhoz, hogy beérje a MÁV Előrét. Az első pont így a magyar csapaté lett, izgalmas felütést adva a meccsnek.

A kezdeti sikereket követően a második játékrészt egy éles váltással inkább az ellenfél dominanciája jellemezte. A lányok továbbra is példásan küzdöttek és folyamatosan próbáltak felzárkózni, sajnos azonban a román csapat előnyét nehezen tudták lefaragni, így többnyire néhány pontos hátrányból kellett játszaniuk. Ez a dinamika jellemezte az egész szettet, melynek végére 25-15 végeredménnyel az ellenfél kiegyenlítette az állást.

A már önmgaában kiélezett, döntetlennel álló szettek mellett, a harmadik játszma során a két csapat szinte végig fej-fej mellett haladt, folyamatos feszültségben tartva a nézőket és bizonytalanságban a szett végkimenetelét. Minden pontszerzést egy gyors egyenlítés, ezzel együtt pedig egy még kiélezettebb küzdelem követett. A 20. ponthoz érve azonban a románok megtörték a perceken át tartó mintázatot és elkezdtek előre törni. A MÁV Előre lányai nem adták könnyen magukat és szorosan követték kihívójukat, ám az utolsó percekben kialakult párpontos lemaradás végül meghatározónak bizonyult. Ezzel a C.S.M. LUGOJ csapata 2-1-re a vezetést is átvette.

A negyedik játékrész elején ismét kiegyenlített játékot láthattunk, ahol a csapatok szorosan követték egymást, s néhány pontos különbségnél sosem engedtek többet a másiknak. 12-12-nél azonban a román csapat ismét elkezdett előnyt kiépíteni, s még a lányok nagy küzdelmek árán csak néhány pontot tudtak araszolni, addig a hazai csapat lendületes pontgyűjtésbe kezdett. Ezt a menetelést sajnos már nem is sikerült megállítania a MÁV Előrének, így a C.S.M. Lugoj csapata végül 25-16-re behúzta a meccs utolsó szettjét, ezzel pedig 3-1 arányban a mérkőzést is megnyerte.

Lukasz Przybylak, a lányok vezetőedzője elmondta: „Kemény küzdelem volt a mai, egy nagyon erős ellenféllel szemben, akiknek ezúton szeretnék gratulálni a győzelemhez! A negyedik szettet leszámítva, úgy gondolom, végig egyenrangú félként voltunk jelen a pályán, s igen szoros mérkőzést sikerült játszanunk egy rendkívül színvonalas csapattal. Jó szervákat és változatos támadásokat tudtunk megvalósítani, miközben remek blokkokkal és labdajátékkal a védekezésünk is megállta a helyét. Ugyan ez a lendület végül csak egy szett megkaparintására volt elég, a mérkőzésen szerzett tapasztalatokat a jövőben biztosan hasznosítani tudjuk majd! Most pedig egyesületünk visszavár minket Magyarországra, ahol vasárnap a KNRC csapatával fogunk megküzdeni, s ahol a legjobb formánkat szeretnénk mutatni szurkolóink előtt, hazai pályán.”

Bár a mérleg nyelve ezúttal nem felénk billent, a lányoktól egy kiemelkedő és igazán fifikás játékot láthattunk debütáló meccsükön. Emellett pedig a visszavágóra sem kell sokat várni: november 12-én Tatabányán ugyanis ismét találkoznak a román csapattal, ahol ezúttal hazai pályán bizonyíthatják rátermettségüket.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down