3064
2025.04.19.
16:00
Jegyek
3064
2025.04.19.
18:00
Jegyek

Budapesten maradt a három pont a forduló rangadóján

2024. január. 20.

A Vasas Óbuda nyerte a hétvége rangadóját a női röplabda Extraliga alapszakaszában. A MÁV Előre Foxconnra izgalmas végjáték vár a nemzeti bajnokságban, ahol három csapat pályázik a második helyre. 

Az Extraliga tabella első két helyezettje találkozott a 12. fordulóban. A két csapat előző összecsapását a Vasas Óbuda négy szettben nyerte, a fehérváriak azonban felfelé ívelő pályán voltak a bajnokságban, így a BRSE elleni 3-0-s győzelem után joggal bíztak a revansban. 

A hétközben klubtörténeti Bajnokok Ligája csoportgyőzelemmel a CEV Kupa egyeneskieséses szakaszába jutó piros-kékek kezdték jobban a mérkőzést, az első szettben végig vezetve, többek közt Taylor Bannister és Fatoumatta Silla pontjainak köszönhetően hatpontos különbséggel jutottak előnybe. 

A második felvonásra sokkal összeszedettebben jöttek ki a vendégek, akik 8-14-nél és 11-17-nél is hat ponttal vezettek. Jannisz Atanaszopulosz vezetőedző csapata azonban az európai kupameccshez hasonlóan ismét tudott újítani, és hatalmasat fordított. A budapesti együttes a következő tíz pontból mindössze egyet veszített, az ebből adódó lélektani fölényt pedig újfent játszmagyőzelemre váltotta. 

A budapestiek igyekeztek rövidre zárni az összecsapást, 12-6-os vezetésnél pedig úgy is tűnt, ez a mérkőzés nem tartogat több fordulatot. Ekkor azonban a MÁV Előre is fantasztikus felzárkózásba kezdett, és egy hatos sorozattal kiegyenlített. A címvédőt nem ingatta meg a rövidzárlat, és ismét ellenállhatatlan játékkal állította vissza a hatpontos különbséget, amelyet a végéig még növelni is tudott. Az összecsapás két legeredményesebbje Fatoumatta Silla (Vasas) és Maia Dvoracek (MÁV Előre) volt 16-16 ponttal.

Nehéz mérkőzés volt. Megvoltak a lehetőségeink, de az ellenfelünk jól alkalmazkodott és hamar tudott váltani. Nálunk hiányzott ez a gyors alkalmazkodás. Túl sok hibát vétettünk könnyű helyzetben, de ebben közrejátszott az is, hogy a Vasas volt az ellenfél. Ezek a mérkőzések fontosak a fejlődésünkhöz, tanulni fogunk ebből a vereségből is” – nyilatkozta Lukasz Przybylak, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője.

A hétvége rangadóját a Vasas Óbuda nyerte, így továbbra is veretlenül vezeti a bajnokságot. A MÁV Előre a BRSE-vel és a KNRC-vel áll nagy harcban áll a második helyért. 


Vasas Óbuda – MÁV Előre Foxconn 3-0 (25-19, 25-22, 25-18)

Budapest, Folyondár Sportközpont

Vasas Óbuda: Gülübay, Bannister, Török, Gyimes-Capet, Abdulazimova, Sillah. Csere: Juhár (liberó), Szalai (liberó), Tóth, Jámbor, Papp, Fricova, Erőss. Vezetőedző: Jannisz Atanaszopulosz.

MÁV Előre Foxconn: Dvoracek, Andersson, Vacsi, Markovic, Pallag, Michalewicz. Csere: Kovács (liberó), Tóth (liberó, Tarr, Király-Tálas, Ventura, Matos, Szabó, Orosz. Vezetőedző: Lukasz Przybylak.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Szombaton két Extraliga mérkőzésnek is otthont ad a MÁV Előre Volleyball Center

Április 19-én a MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapatát is új kihívás várja. Míg a lányok az UTE csapatával […]

Ismét vesztett szettek nélkül nyertünk a GreenPlan-VRCK ellen

Április 15-én, az Extraliga bajnokság elődöntőjének keretében a fiúk második alkalommal is találkoztak a GreenPlan-VRCK csapatával. Az ezúttal idegenben játszott […]

Harc az ötödik helyért: 3-0-ra maradtunk alul az UTE csapatával szemben

Április 14-én a MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata Budapesten találkozott az UTE játékosaival, hogy összecsapjanak az Extraliga bajnokság ötödik helyéért. […]

Elstartolt a jelentkezés a MÁV Előre nyári röplabdatáborába!

Idén nyáron is várja a 7–11 éves gyerekeket a MÁV Előre Röplabdatábor Székesfehérváron! Az eseményen többek között izgalmas edzésekkel, játékos […]
crossmenuchevron-down