3064
2025.04.19.
16:00
Jegyek
3064
2025.04.19.
18:00
Jegyek

Brutális kezdés után veszített női csapatunk Nyíregyházán 

2024. február. 22.

Másodszor szenvedett vereséget a MÁV Előre Foxconn a Fatum-Nyíregyházától a női röplabda Extraliga negyeddöntőjében. Lukasz Przybylak vezetőedző együttese többször már nem hibázhat a legjobb négy közé jutásért vívott harcban. 

A két csapat első negyeddöntős összecsapását három szettben zárta rövidre a Fatum, ezzel elvéve a pályaelőnyt az alapszakaszban éppen miattuk negyedik helyen végző MÁV Előrétől.

A fehérvári hölgyek ezt a mérkőzést sokkal vérszomjasabban indították. Maia Dvoracek és Josipa Markovic felváltva szórták a pontokat. A vendégek 0-6-ra és 2-13-ra is vezettek, mellyel gyakorlatilag megpecsételték az első szett sorsát. A Nyíregyháza végül mindösszesen hét pontot tudott összeütni. 

Fotó: Fatum-Nyíregyháza/Korhut Árpád

A második felvonásban új erőre kaptak a kissé meglepett hazaiak, akik Nina Kocic és Valerin Carabali remeklésének köszönhetően 13-10-től szép lassan elszakadtak ellenfelüktől. Lukasz Przybylak 20-12-nél még egy időkéréssel igyekezett megváltoztatni a játék képét, ez azonban nem segített. A Fatum kiegyenlített.

Az első, igazán kiegyenlített csatát a harmadik játszma hozta, melyben 14-14-ig felváltva vezettek a felek. Ezt követően azonban ismét a hazaiak kapták el jobban a fonalat, egy négypontos sorozattal elszakadtak, majd makacsul őrizték előnyüket. A kék-fehérek 23-21-nél felzárkóztak, de ennél közelebb már nem kerültek.

Fotó: Fatum-Nyíregyháza/Korhut Árpád

A negyedik szettben egyre nőtt a nyíregyháziak önbizalma, akiknek a szekerét az ellenállhatatlanul játszó Kocic továbbra is rendületlenül tolta. A fehérváriak 16-10 után 19-17-nél nagy erőket mozgósítva feljöttek, ez viszont nem ingatta meg ellenfelüket. A Fatum-Nyíregyháza végül négy szettben győzedelmeskedett, ezzel összesítésben 2-0-ra növelve előnyét a párharcban.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa a hazaiak szerb feladó-átlója, Nina Kocic volt, aki 31 pontig jutott. 

Az első szett rendkívül jól sikerült. Minden remekül ment, de hosszú távon nem tudtuk fenntartani ezt a teljesítményt. A következő két játszmában a Fatum kettős erőbedobással jött ki a pályára, és sajnos nem tudtuk levédekezni a legjobb ütőiket. A második csatát elveszítettük, de a háborút még megnyerhetjük. Az utolsó labdáig harcolni fogunk az elődöntőbe jutásért” 

– nyilatkozta Lukasz Przybylak, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője.


Fatum-Nyíregyháza – MÁV Előre Foxconn 3-1 (7-25, 25-16, 25-21, 25-18)

Nyíregyháza, Continental Aréna Centerpálya

Fatum-Nyíregyháza: Jeremic, Földi, Carabali, Kocic, Da Mata, Szabó. Csere: Tóth F. (liberó), Tóth D. (liberó), Farkas, Tolnai, Rufin-Martínez, Nagy, Antivero. Vezetőedző: Adrian Chylinski.

MÁV Előre Foxconn: Dvoracek, Andersson, Markovic, Pallag, Orosz, Michalewicz. Csere: Kovács (liberó), Tóth J. (liberó), Tarr, Király-Tálas, Vacsi, Ventura, Matos, Szabó. Vezetőedző: Lukasz Przybylak.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Szombaton két Extraliga mérkőzésnek is otthont ad a MÁV Előre Volleyball Center

Április 19-én a MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapatát is új kihívás várja. Míg a lányok az UTE csapatával […]

Ismét vesztett szettek nélkül nyertünk a GreenPlan-VRCK ellen

Április 15-én, az Extraliga bajnokság elődöntőjének keretében a fiúk második alkalommal is találkoztak a GreenPlan-VRCK csapatával. Az ezúttal idegenben játszott […]

Harc az ötödik helyért: 3-0-ra maradtunk alul az UTE csapatával szemben

Április 14-én a MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata Budapesten találkozott az UTE játékosaival, hogy összecsapjanak az Extraliga bajnokság ötödik helyéért. […]

Elstartolt a jelentkezés a MÁV Előre nyári röplabdatáborába!

Idén nyáron is várja a 7–11 éves gyerekeket a MÁV Előre Röplabdatábor Székesfehérváron! Az eseményen többek között izgalmas edzésekkel, játékos […]
crossmenuchevron-down